tag:blogger.com,1999:blog-63193916093122068902024-03-13T20:09:41.378-07:00HatáresetA Borderline-személyiségzavar és a depresszió az én szemszögemből.Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.comBlogger135125tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-11755355789427561082019-03-22T05:52:00.000-07:002019-03-22T05:52:29.831-07:00Zárszó<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://theivanovosti.files.wordpress.com/2016/08/freedom-series-logo-720x388.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="388" data-original-width="720" height="172" src="https://theivanovosti.files.wordpress.com/2016/08/freedom-series-logo-720x388.jpg" width="320" /></a></div>
Dóri vagyok.<br />Harmincéves.<br />Mentális zavarokkal együtt élő ember.<br />De végre teljes életet élő, boldog ember.<br /><br />Majdnem tizenöt éves küzdelem áll mögöttem. Ebből tíz év segítség nélkül, súlyos tünetekkel és bizonytalansággal telt el. Emberi kapcsolataim mentek rá az indokolatlan hangulatváltásokra, dührohamokra, sírógörcsökre, úgy éreztem, szörnyeteg vagyok, és gyűlöltem magam.<br />2014. március végén megkaptam a diagnózist arról, mi történik velem, és egyúttal felcsillant a remény, hogy létezik segítség. Két kézzel kapkodtam minden lehetőség után, ami javulást ígért. Terápiák, gyógyszerek, befekvés pszichiátriára, mindent vállaltam. Felmondtam a lélekölő munkahelyemen, akkori páromnak köszönhetően megtehettem, hogy otthon maradtam, és száz százalékkal a gyógyulásra koncentrálhattam. Mert igen, ez kellett: a kezelések és a terápiák egyes tüneteket ideiglenesen felerősítettek, ami ellehetetlenítette azt, hogy dolgozó ember legyek.<br /><br /><div>
Nagyon nehéz négy és fél év következett. Rosszullétek, rohamok, öngyilkossági kísérletek, felkapaszkodások és összezuhanások állandó váltakozása. Volt, hogy napokig nem tudtam elhagyni az ágyat. Folyamatos alvás-és evészavarokkal küszködtem. Rejtett félelmekkel, elnyomott démonokkal kellett szembenéznem. </div>
<div>
<br /></div>
<div>
Aztán lassanként változni kezdett valami. Eltűnt belőlem az öngyűlölet, és ahogy szép sorban felismertem magammal kapcsolatban dolgokat, úgy a felismert démonok felszívódtak. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hol és hogyan indult el a megerősödésem, de elindult. Hiszem, ehhez az is kellett, hogy meg merjem élni a legnehezebb pillanatokat, ahelyett, hogy elnyomtam volna őket, mert akkor tovább húzódott volna a folyamat. Vállaltam, beszéltem és írtam róla, minden megfogalmazott mondattal, gondolattal egyre jobban kitisztult előttem a kép, mi miért történhet/történhetett. Sorstársak kerestek meg, támogató üzeneteket kaptam, és ez rengeteget segített, mert megtérült az, hogy beszéltem a legnehezebb, legfájdalmasabb percekről is. Hiszen nemcsak magamon, hanem másokon is segítettem ezzel.<br />Végül ahogy tartóssá vált a megerősödésem, hirtelen a feje tetejére fordult körülöttem minden. Romba dőlt a régi világom, hogy egy új kerüljön a helyére. Véget ért a párkapcsolatom, mert nem tudtunk többet adni egymásnak - de lett egy új kapcsolatom, amiben valami egészen mást, varázslatos és szenvedélyes, ugyanakkor biztonságot nyújtó kötődést élek meg. Kétszer költöztem négy hónap alatt, először az exemtől vissza a családomhoz, aztán tőlük egy közös albérletbe az új párommal.<br />Közben pedig, négy év kihagyás után egy nap úgy ébredtem: most már vissza tudok térni a dolgozó emberek közé. Eltűnt belőlem a pánikkal teli rettegés, ami négy éven át azt mondta nekem, minden munkahely rossz és lélekölő. Vettem egy nagy levegőt, és keresgélni kezdtem. Állásinterjúkra jártam, miközben tartottam magam az elhatározásomhoz, miszerint soha többé nem vállalok el rossz, nekem nem tetsző munkát muszájból, ahol aztán ismét összeomlok lelkileg. 2018 októberében munkába álltam pénztárosként, és nagyon szeretem csinálni. </div>
<div>
<br /></div>
<div>
Még gyakran vagyok fáradt idegileg, mert sok volt az éles váltás, és idő, míg erre tényleg rendesen átállok. De ez már végre nem az a súlyos fáradtság, mint régebben.<br />Közben pedig harmincéves lettem, és ez volt az első születésnapom, amire végre nem görcsöltem rá. Azt is tudom, miért nem. Mert amíg rosszul voltam, nem találtam a helyemet önmagamban, feszített a megmagyarázhatatlan szeretethiány, addig a születésnapomra vetítettem ki mindezt, az agyam kijelölte ezt a napot arra, hogy valami hatalmas nagy dolognak éljem meg, hogy sok-sok szeretetet, ajándékot, törődést kapjak, amiből mégsem volt elég sosem, mert a bennem tátongó űr mindent elnyelt. Most azonban állandó boldogságot, nyugalmat és kiegyensúlyozottságot élek meg a mindennapjaimban, emellett nem volt szükségem többé a görcsösen kijelölt dátumra. Mert végre minden napom szép.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
A jelenem tehát:<br />- Együtt élek egy fiúval, aki mellett ragyogó, szép nőnek érzem magam, és akivel nagyon boldog vagyok együtt. <br />- Közös, békés otthont teremtettünk, ahova minden nap öröm hazamenni.<br />- Újra dolgozom, egy olyan munkahelyen, ahol barátságos a légkör, és imádom csinálni a munkámat.<br /><br />Szóval üzenem a démonoknak: Én győztem!<br /><br /><i>Mindenkinek nagyon-nagyon köszönöm, hogy támogatott, köszönöm a bátorító szavakat, a kedves leveleket, mindent köszönök.<br />A későbbiekben valószínűleg leginkább a Határeset Youtube-csatornáján leszek aktív, igyekszem időnként hírt adni magamról, illetve a továbbiakban is szeretnék segíteni a sorstársaimnak. Megpróbálok hasznos videókat, tippeket, tanácsokat adni, és ahogy eddig, úgy ezután is bátran lehet hozzám levélben fordulni.</i><br /></div>
Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-10560833966321762342018-10-10T15:53:00.001-07:002018-10-10T15:53:43.182-07:00Az új életem<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://images.medicaldaily.com/sites/medicaldaily.com/files/styles/headline/public/2016/11/04/sunshine.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="359" data-original-width="640" height="179" src="https://images.medicaldaily.com/sites/medicaldaily.com/files/styles/headline/public/2016/11/04/sunshine.jpg" width="320" /></a></div>
Nagyon régen írtam már rendes bejegyzést a blogba, az elmúlt hónapokban maximum videós bejelentkezésekhez volt erőm. Szeretnék ezen most változtatni, és néhány szót írni arról, mi is van velem mostanság.<br /><br />Mint ahogy azt korábban elmondtam, Sanyival nyár elején véget ért a kapcsolatunk. Ezután még majdnem három hónapig együtt éltünk, mert nem lehetett egyik napról a másikra megoldani a hazaköltözésemet. A családomnál így is telt ház volt már, tehát sok szervezést igényelt a dolog. Nehéz volt az a három hónap, igencsak megnehezítette az érzelmi leválást.<br />Szeptember elsejével hazaköltöztem. Azt hittem, sokkal nehezebben fogom viselni Sanyi hiányát, de az ellenkezője történt: mintha legördült volna egy súly a szívemről. Néha hiányzik az akkori életem, ám ezt leszámítva sokkal jobban viseltem a dolgot a vártnál. A családom támogatóan állt hozzám, kaptam saját szobát, és jól eléldegélünk együtt.<br />
Hazaköltözésem után néhány nappal megismerkedtem egy fiúval. Neki szintén nyáron ért véget az előző kapcsolata, így hát sorstársak voltunk. Még augusztus végén kezdtünk el beszélgetni egy netes társkeresőn, ahova mindketten csak körbenézni regisztráltunk fel, új arcokat megismerni. Úgy indultunk neki a személyes találkozónak, hogy majd beszélgetünk, sörözünk egyet, és ennyi.<br /><br />Nos, ebből párkapcsolat lett. Ugyanis egymásba szerettünk. Az elején megijedtünk, volt is egy kis küzdelem az érzelmekkel, részemről legalábbis eléggé. Nem értettem, mi történik. Hiszen úgy költöztem haza, hogy én még Sanyira várok, hátha idővel meggondolja magát. Nem fért bele az elképzeléseimbe, hogy beleszeretek valakibe. Mégis megtörtént. Azon tűnődtem napokon át, helyes-e ez, szabad-e ilyet megélnem, hagyjam-e magam sodródni, vagy zárkózzak el. Tanácsot kértem a családtól, egy-egy barátomtól, mindannyian azt javasolták, éljem meg. Na de néhány hónappal ezelőtt még egy másik kapcsolatban voltam, ahol azt hittem, minden rendben, és hogy ő lesz a végállomás... Normális, hogy mégis szerelmes lettem? Anyu ekkor rávilágított arra, amit valahol belül már én is tudtam: Sanyival az utolsó időkben már inkább csak egy mély barátság kötött össze. Nem úgy voltunk együtt, mint egy rendes, fiatal pár.<br />
Végül úgy döntöttem, megélem. És jól tettem, mert nagyon boldog vagyok Danival. Egy hónapja tart, de rengeteg időt töltünk együtt. Kivirultam mellette, újra szépnek, nőnek érzem magam.<br />
<br />
Ha minden jól megy, hamarosan újabb változás áll be az életemben. Elkezdtem munkát keresni. Most érzem úgy, hogy tudnám venni az akadályokat, hogy megállnám a helyemet egy munkahelyen. Amellett szeretnék végre megint önálló lenni, saját pénzt keresni, és keretet adni a mindennapjaimnak. <br />Az első állásinterjúnál nagyon féltem. Aztán már könnyebb volt. Fel merem venni az ismeretlen számokról érkező hívásokat, amikor állásügyben keresnek. Szerencsére eddig egész jól halad a dolog, több helyre is behívtak, ez most a napokban zajlik. A héten már voltam két állásinterjún, és még kettőre megyek. <br />Tartom magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy ezúttal végre egy olyan munkát vállaljak el, ahol én is jól érzem magam, és nem csak a kényszer visz oda. <br />Nagyon boldoggá tenne, ha megtalálnám a helyemet. Hogyha volna munkám, akkor hosszú és nehéz évek után végre normális életet élhetnék. Nem lennék többé ráutalva a szeretteim jóindulatára, nem éreznék kiszolgáltatottságot. Persze ehhez hozzátenném, hogy sem annak idején Sanyi, sem most a családom nem éreztet velem semmi ilyesmit, hogy "én tartalak el". De bennem ettől még ott van a nyomasztó érzés, hogy ez így nagyon nem jó és ijesztő.<br />
<br />
Szóval ezek vannak most velem. Gyakorlatilag alapjaiban építem újjá az életemet. De most elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy sikerüljön is.<br />
<br />Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-65388585260074065792018-09-07T03:39:00.002-07:002018-09-07T03:39:40.114-07:00A hazaköltözésről<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe width="320" height="266" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/YC_xYnWzKss/0.jpg" src="https://www.youtube.com/embed/YC_xYnWzKss?feature=player_embedded" frameborder="0" allowfullscreen></iframe></div>
<br />Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-63135588313336344932018-07-26T08:22:00.000-07:002018-07-26T08:22:11.521-07:00Ez van most...<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe width="320" height="266" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/JVUJgVSOFSM/0.jpg" src="https://www.youtube.com/embed/JVUJgVSOFSM?feature=player_embedded" frameborder="0" allowfullscreen></iframe></div>
<br />Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-35609337654834688992018-05-23T10:42:00.003-07:002018-05-23T10:42:41.958-07:00Négy év<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blognumbers.files.wordpress.com/2010/09/4.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="800" data-original-width="618" height="200" src="https://blognumbers.files.wordpress.com/2010/09/4.jpg" width="154" /></a></div>
Tudom, hogy mostanában ritkán írok új bejegyzést, ez azért van, mert még mindig küzdök a szavakkal. Semmi komoly baj nincs, csak akadnak olyan időszakok, amikor nehezen megy az írás, és ez nemcsak az alkotásra vonatkozik, hanem kiterjed bármilyen más írásbeli megnyilvánulásra is, legyen az blogbejegyzés, vagy egy egyszerű levél. Ha pedig mégis vannak szavaim, azokat a regényemhez használom fel. Most ez foglalkoztat a legjobban, mert már az utolsó fejezetet írom, és nagyon szeretném végre befejezni. Sok volt vele a meló, több, mint az első regénynél, szóval ha a végére értem, akkor utána pihenek egy kicsit, és a hobbi-írásaimra fordítok több időt.<br />
<br />
Viszont közben volt egy évforduló is: május 14-én lett négyéves a Határeset blog, és előtte, március vége-április eleje körül volt négy éve, hogy diagnosztizáltak. Korábban megijedtem ezektől az évfordulóktól, főképp az első kettőnél, mert azon aggódtam, vajon maximálisan kihasználtam-e az eltelt éveket, vajon jó tempóban haladok-e a fejlődéssel, gyógyulással, vagy még nem tartok sehol? <br />Most azonban nincsenek bennem ilyen kétségek, mert tudom, hogy nagyon tartalmas és mozgalmas négy év van mögöttem, és sokat változtam jó irányba. <br />Nem szeretném elkezdeni összehasonlítgatni a négy évvel ezelőtti állapotomat a mostanival, meg nincs kedvem nagyon sorolgatni, mi minden változott. Ami a lényeg, hogy jelenleg jól érzem magam a bőrömben, most már viszonylag tartósan, és ha vannak rossz napok, azokon is hamarabb túl tudok lépni, mint régebben. Vannak terveim, céljaim, haladok a kisebb-nagyobb lépésekkel. Egy hónapja tart a diéta-edzés kombó, és már leadtam öt kilót. :) Érzem is magamon, kiegyensúlyozottabb vagyok. <br /><br />Szóval most csak egyszerűen igyekszem élvezni az életet, és haladni a kitűzött céljaimmal. Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-58551438386558766272018-04-29T10:37:00.000-07:002018-04-29T10:37:00.565-07:00Jobban<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://www.meghantelpner.com/wp-content/uploads/2013/07/2596-sunshine-1920x1080-nature-wallpaper-1012x569.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="450" data-original-width="800" height="179" src="https://www.meghantelpner.com/wp-content/uploads/2013/07/2596-sunshine-1920x1080-nature-wallpaper-1012x569.jpg" width="320" /></a></div>
Szerencsére javult az állapotom. A vérvétel eredményt végül ugyanahhoz az orvoshoz vittem vissza, aki előzőleg is megvizsgált, de most egy fokkal normálisabban viselkedett. Az eredményeim szerencsére normálisak. Abban maradtunk, hogy megvárjuk, milyen lesz a következő havibajom, és attól függően dől el a folytatás. Ha rendben lesz, akkor majd két menzesz után kell visszamennem kontrollra.<br />Elmúltak a fájásaim is, és jobban érzem magam. Elkezdtem diétázni, és visszatértem az edzéshez meg az úszáshoz. A diéta számomra legnehezebb velejárója, hogy magamhoz képest korán kell kelnem a reggeli miatt. Erre még át kell állnom, mert továbbra is éjjel vagyok szellemileg a legaktívabb. Viszont előnye is van a korán kelésnek, mert így ráérősen tudok haladni a házimunkákkal. Most szükségem is van erre, mert jelenleg kisebb alkotói válságban szenvedek, nem akarnak jönni a szavak. Ezt a bejegyzést is kicsit nehezen préselem ki magamból, de már szerettem volna hírt adni, hogy mi újság velem. <br /><br />Szóval eltökélt vagyok, és igyekszem jól haladni. :)<br />Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-4651448968210801782018-04-09T07:06:00.000-07:002018-04-09T07:06:00.820-07:00Betegen<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://saludmovil.com/wp-content/uploads/2016/04/Abdominal-Pain-What-is-your-Stomach-Ache-Telling-You-1.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="484" data-original-width="774" height="200" src="https://saludmovil.com/wp-content/uploads/2016/04/Abdominal-Pain-What-is-your-Stomach-Ache-Telling-You-1.jpg" width="320" /></a></div>
Zajlik az élet, és sajnos nem mindig jól. Most is nehezen kaparom össze az erőmet az íráshoz, mert rossz bőrben vagyok, de nem lelkileg, hanem fizikailag. Mindenesetre nem akarok eltűnni, ezért gondoltam, írok helyzetjelentést.<br /><br />Mostanában rájár a rúd a családomra. Márciusban a nagymamám került kórházba, nemrég az apukámról derült ki, hogy lábon kihordott egy infarktust és rossz állapotban van a szíve.<br />Nekem pedig petefészekcisztáim vannak. Körülbelül négy hete kezdődtek a panaszaim, először csak hányingerem és ételundorom volt, időnként szédülés. Aztán felfedeztem, hogy január és február között volt egy nagyon nagy csúszás a menzeszemben. A márciusi pedig meg sem jött rendesen, nagyon nem voltam odalent rendben. Vártuk, hogy beinduljon a havibaj, és túl legyek rajta, hogy aztán mehessek orvoshoz, de miután húsvétkor is csak kisebb vérzésem volt, megpróbáltam időpontot kérni a nőgyógyászatra. Erre közölték, hogy ja, hát áprilisra már nincs szabad időpont, a májusi hónapot meg még nem nyitották meg, érdeklődjek később. Csodás. Úgyhogy nem érdekelt, odamentem időpont nélkül, mondván, sürgős. <br />Előtte egész éjjel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, és iszonyatosan féltem. Ugyanis sejtettem, hogy cisztákról van szó, mert 2015-ben is voltak, és hasonló tüneteket produkáltam most, mint akkor. Előző este Sanyival még vázlatot is írtunk, hogy milyen sorrendben milyen gondok jelentkeztek, háromszor is átolvastam, mielőtt bementem a rendelőbe.<br />Odabent azonban minden borult. Elkezdtem mondani, mi a problémám, de az orvos nem hagyta, hogy végigmondjam, folyton közbekérdezett, belém fojtotta a szót, többször is ezzel jött nekem: "jó, de az utolsó menstruációja mikor ért véget?" És nem volt képes végighallgatni, meg felfogni, hogy NEM ért véget, mert egy hete jön a vér kis adagokban. Addig csesztetett, amíg végül kaptam egy pánikrohamot az orra előtt, erre pedig annyit reagált, hogy "ha ebbe most belehergeli magát, hívnom kell a mentőt". Kösz. Aztán lekezelően mondta, hogy amiket elmondtam, azt okozhatja stressz is vagy bármi, ez még nem jelent semmit. Ott terpeszkedett flegma arckifejezéssel, és kb. meg sem akart vizsgálni addig, amíg nem közöltem, hogy 2015-ben már voltak cisztáim. Na, akkor megnézett, kiderült, hogy igen, megint ciszták. Menjek vérvételre másnap, és szedjek vérzéselállító gyógyszert. <br />A 2015-ös ciszta-ügyről azt kell egyébként tudni, hogy akkor ugyanez az orvos azt mondta, műteni kell, és továbbküldött a Margit kórházba, ahol heteken át vizsgálgattak, küldtek ide-oda, míg végül közölték, hogy ezt ugyan nem kell műteni, majd kimenstruálom őket. A doki pedig, aki elküldött a kórházba és akinél most is voltam, visszarendelt egy fél év múlva esedékes kontrollra. Na, most nekem 2015-ben volt a legtöbb mélyrepülésem és összeomlásom, több öngyilkossági kísérlettel, és visszatérő vendég voltam a pszichiátrián. Mindezek mellett igen, elfelejtettem a kontrollt. <br />Mivel bent volt a gépükben, hogy anno vissza kellett volna mennem, megkaptam, hogy ez most az én hibám. <br />Olyan szinten kiborított az orvos lenéző, bunkó stílusa, hogy utána még sokáig bóklásztam zokogva az utcán. Nem volt erőm hazamenni (egy óra az út oda is, vissza is), de az emberek jelenléte is irritált. Végül elbújtam a kedvenc gyerekkori helyemen, egy szegényesen felszerelt játszótéren, ami dombok között húzódik meg, és kevesen járnak arra. Ott végre le tudtam valamelyest csillapodni. <br />Az a szörnyű, hogy régen, 2009-2011 között ez az orvos kifejezetten kedves és szimpatikus volt. De 2015-ben már mogorvábban fogadott, és egy ismerősöm, aki szintén hozzá járt várandósan, szintén úgy vette észre, hogy sokat változott a doki rossz irányba. <br /><br />Másnap elmentem a vérvételre. Megvan az eredmény, amit vissza kellene vinnem az orvoshoz, hogy aztán kitalálja, merre tovább. De nem vagyok hajlandó ahhoz a paraszthoz visszamenni. Egy ismerős javasolt egy szerinte nagyon kedves doktornőt, sajnos csak heti egy rendelése van TB-sen, szerdán elmegyek hozzá a laboreredménnyel, és majd ő megmondja, mi legyen.<br /><br />Sajnos sok a fájdalmam, múlt csütörtök óta felerősödtek az alhasi és derékfájások, főleg ha mozgok, tehát még a lakásban történő közlekedés is nehézkesen megy. Sokat nyomom az ágyat, kába vagyok és erőtlen. Mindezek miatt sajnos a sportolással, edzéssel is le kellett állnom, úszás kilőve a vérzéses dolgok miatt, és mint írtam, fáj a mozgás.<br /><br />Szóval ez van most aktuálisan velem. <br /><br />De azért jó dolgok is történnek. A Merengő oldalról megismertem néhány nagyon kedves lányt, akikkel Facebookon csoportbeszélgetésbe kezdtünk, és most már kb. két hete minden nap hosszasan eldumálunk. :) Ez nagyon sokat jelent nekem, mert kevés emberrel érintkezem, és jó érzés új arcokat megismerni, akik ráadásul ilyen szimpatikusak. :)<br />A második regényemmel is haladok, lassan, de biztosan. Ha minden igaz, már csak két fejezet van hátra, és ezzel befejeződik a történet. Ezután kicsit pihenek, és a hobbiírásaimmal fogom szórakoztatni magam, aztán ha összeszedtem az erőmet, belevágok a harmadik regénybe.Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-23516791766217774582018-03-12T19:05:00.001-07:002018-03-12T19:05:10.882-07:00Miért tűntem el?<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://www.poemhunter.com/i/poem_image/94/12420094_poem_9.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="333" data-original-width="500" height="213" src="https://www.poemhunter.com/i/poem_image/94/12420094_poem_9.jpg" width="320" /></a></div>
Mostanság ritkábban jelentkezem új bejegyzésekkel. Ennek igazából több oka van. Az egyik, hogy a január végén történt incidens miatt kicsit meg vagyok szeppenve, és nem merek írni a nehezebb napokról, mert félek, hogy megint támadást kapok. Pedig hát ez hülyeség, legalábbis rossz hozzáállás, nem lenne szabad hagynom, hogy egy névtelen ember befolyásolja a blog sorsát. Ráadásul ez itt az én felületem, az én helyem, és több funkciója közül az egyik éppen az, hogy ide bátran kiírhassam magamból a nehéz, sötétebb gondolataimat, fájdalmaimat. Ha itt nem tehetném, hát hol? A nyomasztó, bántó érzéseknek szavakat kell adni, hogy kijöjjenek, és ezek a szavak aztán sorstársakon segítenek, hozzátartozóknak segítenek, hogy megértsék a dolgokat, mi zajlik odabent.<br /><br />De ez csak az egyik oka az inaktivitásnak. A másik, hogy zajlik az élet, történnek dolgok, sokszor vagyok fáradt agyban, és ilyenkor nehezebben megy az írás. Aztán vannak dolgok, amikről nem is írhatok, mert nem csak engem érint, és nem teregetek ki másokról dolgokat. Így hát szelektálnom is kell, miről beszélhetek, miről nem.<br /><br />Mindenesetre most itt vagyok, és röviden összefoglalom az elmúlt hetek említésre méltó történéseit.<br /><br />Megint volt egy masszív rémálmos időszak, amikor minden éjjel durván rosszakat álmodtam; mindegyik belülről gyilkolós álom volt belső félelmekről, és ezek nagyon lehúznak. Ennek ellenére igyekeztem az ébren töltött órákat jól kihasználni, és bár a kedvemre azért rányomta a bélyegét a sok rémálom, de azért egész hatékony voltam. Írom a második regényemet, visszatértem a magazinomhoz, próbálok haladni a háztartással. Felvettem egy új dalt is. <br /><br />Amellett kisebb változtatásokat viszek bele az életembe. <br />Az ivás örök problémám, nincs szomjúságérzetem, vagy csak nagyon ritkán, így simán elfelejtek inni, ha nincs a látókörömben, szorosan mellettem az üveg ital. A vizet egyszerűen nem bírom meginni. És most nem szeretnék kioktatós sorokat arról, hogy márpedig a víz milyen egészséges meg fontos, mert tudom, és elismerem, de ettől még nem megy. Az ivással kapcsolatos problémáimat egyelőre csak úgy tudom ellensúlyozni, hogy a jó íz motivál a folyadékfogyasztásra. Hogy jólesik inni az íze miatt. Az elmúlt hónapokban sajnos eléggé ráálltam a cukrozott, boltokban kapható ice teákra, és ez már eléggé zavart. Most elkezdtem átállítani magamat édesítőszeres almalére. Nálam ez azért nagy lépés, mert iszonyú finnyás és válogatós vagyok (hosszabb távon ezen is szeretnék valahogy változtatni), és mindig félek az új dolgok kipróbálásától. Eddig működik a dolog, szóval bizakodó vagyok.<br /><br />A mozgással is elkezdtem megbarátkozni. Előszedtem az edzőpadomat, és az elmúlt két hétben egyre sűrűbben használtam (most szüneteltetem egy kicsit, mindjárt kitérek az okára), emellett pedig egy nagyon kedves barátnőmmel megegyeztünk, hogy eljárunk együtt úszni. Erről azt kell tudni, hogy nem vagyok valami jó úszó, elevickélek, siklás, hátúszás megy, de alapállásban nem tudok fent maradni, ha nem ér le a lábam, és a hason úszások csak úgy mennek, hogy lent van a fejem. Ennek ellenére két évvel ezelőtt megpróbálkoztam az úszással, hogy legyen valami mozgás az életemben. Van a közelünkben egy uszoda, oda elmentem, de a második alkalommal sikerült gyönyörűen lesérülnöm - a medencéből kifelé jövet beletérdeltem valami kiálló éles részbe, és csak úgy ömlött a vérem, a heg pedig azóta is ott van a térdemen. Szóval itt meg is szakadt az úszókarrierem. :D <br />Amikor Boróval, a barátnőmmel beszélgettünk az úszásról, felvetette, hogy eljárhatnánk együtt. Nagyon tetszett az ötlet, bár nehezen vettem rá magam, az első megbeszélt alkalmat el is odáztam. De a múlt héten elmentünk, megvettük a bérletet, és letudtuk az első közös úszást. :) Nagyon jól éreztem magam. A medence szélén voltunk, mert mint mondtam, megijeszt, hogy nem ér le a lábam, és kell a kapaszkodó. Boró végig nagyon kedves és türelmes volt velem, még biztatott is, milyen ügyes vagyok, meg hogy büszke rám. Nekiveselkedtem ugyanis annak, hogy megtanuljak feltartott fejjel úszni. A végére már kezdett is alakulni, remélhetőleg néhány alkalom, és jól fog menni. :) Tényleg sokkal jobb volt úgy úszni, hogy baráttal vagyok, akivel közösen mókázunk meg motiváljuk egymást. <br /><br />Illetve szembenéztem még egy komoly félelmemmel az elmúlt hetekben: a fogászattal. Elég rosszak a fogaim, viszont rettegek a fogorvosoktól, és nem a fájdalom meg a beavatkozás miatt, hanem mert gyerekkorom óta úgy beszélnek velem szinte kivétel nélkül mindenhol, mint a szeméttel. Volt, amelyik csípős hangon megvádolt, hogy az én fogaim öt hete nem láttak fogkefét, ami nem igaz, mert rendszeresen mosom, és még sorolhatnám az ilyen megalázó helyzeteket. Emiatt már csak akkor merészkedem el fogorvoshoz, ha tényleg nagyon fáj. Na, el is ért a végzetem, elkezdett fájni, és először ugyan halogattam, de aztán erőt vettem magamon, és elmentem fogorvoshoz. Onnan átküldtek a szájsebészetre, röntgen, majd közölték, hogy két fogamat ki kell húzni, de ezt időpontra csinálják, menjek vissza két hét múlva. Addig pedig antibiotikumot kellett szednem. Annak hatására elmúlt a fájdalom, és vonzott a gondolat, hogy ne menjek vissza az időpontra, de tudtam, hogy végig kell csinálni, ha már vettem rá a bátorságot, meg az egészség miatt is persze. Úgyhogy múlt pénteken visszamentem, és kihúzták a két fogat. Most eléggé szenvedek az ínyemmel, fáj, és csak gyógyszerrel vészelem át ezeket a napokat, ami viszont betompít. Amíg túl nem vagyok ezen, addig kicsit szüneteltetek minden mást, az edzést meg az írást is. De aztán újult erővel nekivágok a folytatásnak, és még van egy-két rossz fogam, amiket rendbe kellene tenni. Kérdés, marad-e elég bátorságom hozzá, de jelenleg úgy vagyok vele, hogy most már akkor csináljuk végig, mentsük, ami menthető.<br /><br />A fent leírt dolgok mind olyanok, hogy idő kérdése volt, mikor kezdem őket intézni. Kaptam az ívet több helyről, hogy "mozogni kell, az fontos" meg ilyenek, de ez nálam nem úgy megy, hogy megkapom a fejmosást, és ráállok. Ott van bennem, feljegyezve, hogy igen, ezzel kezdeni kellene valamit, de el kell jutnom arra a szintre, amikor egyszer csak megrázom magam, és azt mondom: "Na, most!" <br /><br />Szóval most ezek foglalják le a mindennapjaimat. Aránylag jól vagyok, erősítenek a terveim, elhatározásaim, csak az alvás-rémálom témakör szív le még mindig, ami miatt gyakran vagyok fáradt, tompa, és nehezen fogalmazok. Pedig nagyon szeretném befejezni a második regényt, és ahhoz frissnek kell lennem szellemileg. <br />Most egyelőre legyek túl a fogíny-fájáson, aztán ha erőre kaptam, jöhet a többi projekt!Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-3529191375172784152018-02-16T16:59:00.000-08:002018-02-16T16:59:29.884-08:00Meghosszabbított születésnap<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiut9CqUptoa4VrXxpM3gYRt0wktjTUuBiN2XR_gujHp2_zZIFWtQNRJ53d0eromoNfQvvJiThZiC-HntL7XRS2-TNAv0hQO-SgYZLs9a8w0ouvP1KUTcUAU8FqNtfIlsEP7YJLn2hI8H4/s1600/20180215_155931.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1600" data-original-width="900" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiut9CqUptoa4VrXxpM3gYRt0wktjTUuBiN2XR_gujHp2_zZIFWtQNRJ53d0eromoNfQvvJiThZiC-HntL7XRS2-TNAv0hQO-SgYZLs9a8w0ouvP1KUTcUAU8FqNtfIlsEP7YJLn2hI8H4/s320/20180215_155931.jpg" width="180" /></a></div>
Tavaly év elején a szilveszterezéssel kapcsolatos félelmeimet sikerült legyőznöm, megtörve ezzel egy tízéves átkot. Idén a születésnapom volt a soros. <br /><br />Az évek során nagyon eltorzult a születésnappal kapcsolatos gondolkodásom. Az elmém ezt a dátumot jelölte ki arra, hogy valamiféle megváltásként betöltsön a lelkemben egy betölthetetlen űrt. Mindig túlságosan rágörcsöltem, a tinédzserkori magány és kiközösítés hatására ilyenkor fontosnak, nagyon-nagyon fontosnak és szerethetőnek akartam érezni magam, akit körülvesznek, akivel törődnek. Úgy két-három éve rájöttem, hogy ez nagyon egészségtelen hozzáállás és nem vezet semmi jóra, de a görcsösséget, azt, hogy várok valamit, amit nem is tudok megfogalmazni, továbbra sem sikerült kiűzni magamból - egészen mostanáig. <br />Nagyon sokat gondolkodtam erről a témáról, körbejártam magamban, próbáltam összerakosgatni a képet, hol és miért romlott ez így el bennem, mit akarok pótolni odabent ezzel a születésnap-mániával. Idén szándékosan nem rendeztem a baráti társasággal összejövetelt erre az alkalomra. Nem akartam megint csalódni magam miatt, a megnevezhetetlen elképzeléseim és hülye vágyaim miatt. Így hát most csak hátrahúzódtam, és úgy voltam vele, hogy amit kapok, azt örömmel fogadom. <br /><br />Nagyon jól jött ki, hogy nem egyetlen kijelölt napon zúdult rám minden jóság, mert így másnap nem önthetett el az ürességérzet, több napra jutottak a köszöntések és ajándékozások. :) <br />Hatodikán, éjfél után két perccel kezdődött (aznap van a névnapom), amikor Sanyi elém állt egy szál rózsával és egy csokival. Aznap délután egy barátom is feljött, név-és születésnapi köszöntésre. Csütörtökön, nyolcadikán, azaz a születésnapomon Sanyival elmentünk inni a kedvenc helyemre. Korábban azt beszéltük meg, hogy nyolcadikán koccintunk az egészségemre, és tizedikén, hétvégén ráérősebben megünneplünk, ezzel kapcsolatban őt bíztam meg azzal, hogy kitaláljon valamit. Sokáig titok is volt, hova megyünk tizedikén. Az agyam itt akcióba lépett, elkezdtem beleélni magam egy elképzelésbe, hogy de jó lenne, ha a Game Up Pubba vinne. Tudom, tudom. Szörnyű tulajdonság, és folyamatosan igyekszem erről leszokni, csak a fejem kemény dió ilyenkor. <br /><br />Így hát amikor csütörtökön iszogatás közben Sanyi elmondta, hogy egy sushi-étterembe visz, jött a lefagyás. A szokásos, belém épült "jaj ne, már megint valami közbejön, ami elszúrja a születésnapomat" démon. Hogy érthető legyen: korábban történt köztünk egy kis félreértés, egy szélsőségesebb lelkesedésem hatására Sanyi azt hitte, rajongok a sushiért. Én azonban simán csak megkívánom időnként, de nem rajongok. Ő szegényem ezáltal azt hitte, jó helyszínt választott. Én meg halkan elrebegtem neki: azt hittem, a Game up pubba megyünk.<br />DE! És itt jön a váratlan pozitív fordulat: a saját őrjítő összevissza igényeimen és vágyaimon áthatolt Sanyi bánatos tekintete, és vele együtt a gondolat, hogy az én drágám jót akart nekem. Egyszer csak megráztam magam, és bedobtam, hogy hívjuk fel a Game Upot, van-e szombatra még szabad asztaluk - ha van, menjünk inkább oda, ha nincs, hát megkérdezzük a vasárnapot. Nosza, telefon elő, és VOLT hely szombatra, ráadásul pont abban az időpontban, amikor menni akartunk. Leszerveztük, és ezután mindkettőnkről mázsás súly hullott le, hiszen lekussoltam azt a rohadt démont magamban, elhajtottam, és B-terven, megoldáson gondolkoztam, hogy kihozzuk a helyzetből azt, ami mindkettőnknek jó. Emellett pedig nem felejtettem el szépen megköszönni Sanyinak, amiért helyszínen agyalt és szervezkedett, hová menjünk a születésnapomon. <br />Tudom, hogy ez leírva nem tűnik nagy dolognak, de odabent, a lelkemben, a fejemben ez igenis egy hatalmas előrelépés, amit már nagyon szerettem volna megtenni, a saját és a szeretteim érdekében is. Tavaly ilyenkor, amikor nyolcadikán meg akartunk inni egy forró csokit, de zárva volt a kinézett hely, sírógörcsöt kaptam, hogy már megint közbejött valami rossz. Most meg képes voltam végre szembeszállni önmagammal, és ez akkora töltetet ad, annyira, de annyira boldog vagyok, hogy nem engedtem át magamat a negatív érzéseimnek, és MEGOLDOTTUK, SIKERÜLT!<br />Ezután nagyon-nagyon jól telt az a csütörtöki iszogatás, jó sokat ittunk, és rengeteget beszélgettünk, tartalmasan, önfeledten. :)<br /><br />Másnap Sanyi odaadta a születésnapi ajándékaimat, négy gyönyörű Barbie babát a gyűjteményembe, illetve titokzatosan közölte, hogy a postán is vár rám egy küldemény valakitől. Elsétáltunk átvenni a csomagot, és nagyon meghatódtam, mert egy pécsi barátnőm, Dalma küldött nekem saját készítésű apróságokat, direkt azért, mert tudta, hogy állok a születésnap-parával, és elhatározta, nem hagyja, hogy rosszul teljen. :) Volt a csomagban két karkötő, egy filcfigura, egy nagyon-nagyon finom tea, és egy képeslap, gyönyörű sorokkal. :) Szóval a kilencedikét is beragyogta a szívet melengető öröm, boldogság.<br /><br />Szombaton, tehát tizedikén Sanyival elmentünk napközben a Game Up Pubba, és nagyon jól éreztük magunkat. :) Este pedig átjött öcsim, hogy együtt nézzük a Dal című műsort, és ő is felköszöntött.<br />A családdal úgy beszéltük meg, hogy február 15-én beülünk ebédelni a Trófeába, és együtt megünnepeljük a februári ünnepelteket (bátyámnak ugyanis 25-én, anyunak meg 28-án van a születésnapja). Eszméletlenül jó volt, mindenki örült egymásnak, az ajándékoknak is, aztán meg jól bekajáltunk. :) Szóval engem ekkor köszöntött meg a családom. :) <br />És zárásként ma feljött hozzám egy másik kedves barátnőm, hogy utólagosan felköszöntsön, tőle is nagyon édes ajándékokat kaptam, és tök jól elbeszélgettünk meg nevetgéltünk. :)<br /><br />Mindent összegezve: gyönyörű és szeretetteljes volt a születésnapom. Rengeteg szeretetet, törődést kaptam, ami meghatott, emellett felülkerekedtem a démonaimon, szembeszálltam önmagammal, végre sikerült egyszerűen csak elvárások és görcsösség nélkül hátradőlni, és szívből örülni mindennek: egy-egy jó szónak, egy ajándéknak, a szeretteimnek, annak, hogy ennyien szeretnek és gondoltak rám.<br /><br />Köszönöm mindenkinek, aki fogta a kezemet, és hozzátett ahhoz, hogy ez az ünnep végre tényleg csodaszép legyen!Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-59796589814813973712018-01-29T09:45:00.002-08:002018-01-29T09:45:57.274-08:00Mélypont<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://bbj.hu/images2/201406/126102445318_20140613105205646.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="500" data-original-width="800" height="200" src="https://bbj.hu/images2/201406/126102445318_20140613105205646.jpg" width="320" /></a></div>
<br />Tegnap összeomlottam.<br /><br />Nem igazán tudom, mi történik velem, ezért írni is rohadt nehéz. De beszélnem kell, még ha az utolsó erőmmel is.<br />Hosszú ideje megint eldurvultak a rémálmaim. Tegnap valamikor délelőtt vagy kora délután, nem tudom pontosan, mikor, de azt álmodtam, hogy munkába álltam valahol, és megalázott a főnök, meg magamra voltam hagyva. Sírva ébredtem fel. Ez a munka-kérdés engem iszonyatosan megvisel, mert rettegek az egész témától, félek, hogy megint bántani és alázni fognak, hogy nem bírom el a terhet, félek az emberektől - így viszont ki vagyok szolgáltatva, hiszen nem tudom eltartani magam. <br /><br />Ez az álom és a vele járó állapot az egész napomra rányomta a bélyegét. Aludtam és sírtam felváltva, ebből állt a nap. Amikor késő éjjel egy komolyabb sírógörcs elkapott, hiába kértem Sanyi segítségét, nem tudott mit kezdeni velem. Ehhez hozzátartozik, hogy az utóbbi időben ő sincs jól lelkileg. Eddig, ha rosszul voltam, legalább éreztem a támaszát, most azonban ijesztően magányos lettem. Olyan volt, mint régen, amikor sírtam és segítségért kiáltottam, de csak néztek rám felülről, és egyedül voltam. <br />Ahogy zokogtam, és láttam az ágyam szélén ülő Sanyi meggyötört arcát, amiről én tehetek, ott elpattant valami bennem. Éreztem, hogy süllyedek, zuhanok, kétségbeesetten kapálóztam, utolsó mentsvárként felhívtam anyut, és elsírtam neki mindent. <br /><br />Közben... Eltűnt belőlem az élni akarás. Zokogva nézelődtem körbe a szobában, és mintha minden megszűnt volna körülöttem. Egyetlen dolog lebegett előttem túlságosan élesen: az, hogy életképtelen vagyok. Az, hogy nincs értelme folytatnom a küzdelmet. Hogy sosem lesz jobb. Bekerültem egy sötét burokba, ahová nem jutottak el a szeretteim arcai, a hobbik, az álmaim, semmi. Csak annyit láttam kristálytisztán, hogy vége van. Hogy innentől kezdve az életben maradás csak fölösleges időhúzás, mert soha nem leszek elég jól, hiába próbálkozom minden erőmmel. Sosem leszek elég a világnak, önmagamnak, egy örök küzdelem marad minden. Sosem lesz gyerekem. Pedig nagyon szeretnék. Sanyi is be fog sokallni tőlem. <br /><br />Néhány hónapja tettem magamnak egy fogadalmat, miszerint ha az öngyilkosság mellett döntök, azt tényleg úgy fogom kivitelezni, hogy a lehető legkisebb esély maradjon a túlélésre. Mert nem akarok többé pszichiátrián kikötni, ahol csak bezárva tartanak, de nem segítenek. Mert ha öngyilkosság, akkor az már tényleg legyen a vége ennek az egész ocsmány, mocskos masszának. <br />Tegnap éjjel nagyon kevés választott el attól, hogy megtegyem ezt a lépést. Alig éltem belül. Már csak olyan gondolatokkal tudtam magam visszatartani, hogy el fognak tűnni a szavak, nem hallok több dallamot, csak a Semmi marad. Végül öcsi addig beszéltetett interneten keresztül, meg tartotta bennem a lelket, ameddig el nem tudta erről valahogy terelni a figyelmemet.<br />Rettegek magamtól. Nem akarom feladni, de most fáj minden perc, lélegzetvétel, inger. És egyedül vagyok, mert a szeretteim tehetetlenek. Most tényleg azt érzem, hogy csak egy rohadt időhúzás az életem. Próbálkozhatok még x évig, de nem lesz jobb. Mindig vissza fogok zuhanni. És minden visszazuhanás után egyre kevesebb erőm marad kimászni. <br />
<br />Még itt vagyok. Még lélegzem. De annyira fáradt vagyok...Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-74254250018256727292018-01-10T16:14:00.001-08:002018-01-10T16:14:43.331-08:00Próbálkozom<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://s-i.huffpost.com/gen/3900734/images/o-SAD-MAN-SILHOUETTE-facebook.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="400" data-original-width="800" height="200" src="https://s-i.huffpost.com/gen/3900734/images/o-SAD-MAN-SILHOUETTE-facebook.jpg" width="400" /></a></div>
De nem könnyű. Baromi fáradtnak és kimerültnek érzem magam. Igyekszem azt mondani, hogy jól vagyok, de félek, hogy esetleg megint megindultam lefelé. A november és a december nagyon húzós volt, talán most jön ki annak a két hónapnak a hajtása. Sokat alszom, gyakran délután is kidőlök, és nincs erőm semmihez. Sajnos az írással is megakadtam néhány napja. Órák telnek el felesleges dolgokkal, hülyeségeket nézek és olvasok a neten, és ezek pluszban leterhelik az agyamat. Ráadásul megint napi szinten jönnek a rémálmok. Nagyon rossz ez így.<br /><br />Elkezdtem feltölteni az internetre a befejezett regényemet, de még egyelőre arra sem kapok különösebb visszajelzést. Igaz, még csak két fejezet van fent, és mindenképpen fel fogom az összeset tenni, de nehéz úgy, hogy senki nem kíváncsi rám. Igazából akármit alkotok, ez van. Senki nem hallgatja az albumaimat, ezzel már megbékéltem, mert rétegzenét játszom, nem olyat, ami könnyen befogadható. Az írásaimat évekig senki nem látta rajtam kívül, mert egyet sem tudtam befejezni, ezért csak a saját szórakoztatásomra születtek. De amikor lett két befejezett novellaciklusom, arra sem volt a kutya sem kíváncsi. Félő, hogy a regényemmel is ez lesz. És akármennyit írok utána, azok is erre a sorsra jutnak majd. Persze, az ember elsősorban a saját örömére alkot, de nagyon rossz tud lenni, hogy megosztanám a saját kis művemet másokkal, és vágyom rá, hogy másnak is örömet nyújtsak vele, de nem vevő rá senki. Nem tudom, mi lehet a baj. Gondolom, az is benne van, hogy az emberek sietnek, dolgoznak, tanulnak, nincs annyi idejük, mint nekem, aki itthon van egész nap. Ez van. Úgy tűnik, meg kell vele békélnem, hogy az én világomba senki nem kér belépést.Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-33944437618220171042018-01-03T12:45:00.001-08:002018-01-03T12:45:56.058-08:00Milyen volt 2017?<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZ3fo8M73R_xgXYdSdSQX4ZoCNkZTiWEKBYD5Hkr5VC39ZIXLV1oYI7TKRaEnBs5ZqN8BVmPP-QczBJkSZpLSAx9bCYSJxq_Qhv1QxRZ9Tylz5ocvEVgsxcjwdvW04JVskYRgYSg_4LeA/s1600/2017.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="991" data-original-width="1334" height="297" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZ3fo8M73R_xgXYdSdSQX4ZoCNkZTiWEKBYD5Hkr5VC39ZIXLV1oYI7TKRaEnBs5ZqN8BVmPP-QczBJkSZpLSAx9bCYSJxq_Qhv1QxRZ9Tylz5ocvEVgsxcjwdvW04JVskYRgYSg_4LeA/s400/2017.png" width="400" /></a></div>
Mostanra pihentem ki magam annyira, hogy leüljek bejegyzést írni. A Youtube-csatornámra is szeretnék majd új videót csinálni, de eddig kétszer ültem neki, és mindkétszer töröltem az eredményt, mert nem voltam vele elégedett. Na, majd talán holnap összejön.<br /><br />Az elmúlt napokban csináltam magamnak egy kis leltárt a 2017-ről, mert egyszerűen nem tudtam megmondani, hogy ez most jó év volt vagy rossz. Általában tisztán szoktam látni, mikor milyen évet hagyok magam mögött, de most valahogy minden zavaros volt.<br />A 2017-es évet szerencsére nagyban jellemezte az alkotás: sok dalt írtam, elértem a bűvös 300-at saját dalszövegek terén, három albumot adtam ki, befejeztem egy novellaciklust, és év végére az első regényem is megszületett. Emellett újult erővel nekiültem a Ladies in Rock magazinomnak, sok új cikk született, és több interjút is készítettem énekesnőkkel. Örömmel és elégedettséggel tekintek vissza ezekre az eredményekre. <br /><br />A regényírás közben rengeteg dolgot megtanultam, amiknek a későbbiekben is hasznát veszem - olyannyira, hogy már több ötletet is felvázoltam a folytatáshoz, és jelenleg írom a második kötetet. :) Tehát, ha minden jól megy, a 2018 a regényírás éve lesz. Remélem, kitart a lelkesedésem, és azt is, hogy ha majd elkezdem feltölteni őket az internetre, lesznek olvasóim. <br />Számomra talán ez a legörömtelibb, hogy végre befejeztem egy regényt. Tizenvalahány megkezdett történetem kallódik a számítógépen, és egyszerűen nem értettem, miért nem sikerül egyet sem befejezni. Már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is sikerül teljesíteni ezt a küldetést. Emlékszem, 2014-ben egy barátunkkal is beszélgettem erről, hogy ez az egyik szívfájdalmam, aztán egy játék keretén belül az volt a feladata, hogy felvázolja, milyennek látja az életemet öt év múlva. Akkor viccesen megjegyezte: "remélem, öt év múlva már befejezel egy rohadt regényt." Jót nevettünk rajta. <br />Erre most, hogy készen van az első regényem, mosolyogva gondolok vissza. <br /><br />A másik, amivel nagyon elégedett vagyok, a Lebegés című albumom. Ez lett az eddigi legelvontabb és legsötétebb darab, hiszen a rémálmaimról és az általuk megért érzésekről szól. Míg a többi albumomnál már megvoltak a kész dalszövegek, amiket csak meg kellett zenésíteni, addig a Lebegésnél minden menet közben született. Csak a témák voltak meg, minden mást rögtönöztem. Ez az eddigi albumaim közül a kedvencem.<br /><br />Voltak persze mélypontok is 2017-ben, haláleset, rossz időszakok, de összességében nem volt ez rossz év. Nagyon örülök, hogy a kreativitásom kellőképpen kiteljesedett, és ezt az utat szeretném idén is folytatni. <br />Sokat segített, hogy 2017-ben vezettem egy pozitív naplót, amibe minden nap leírtam legalább egy jó dolgot, ami aznap történt. Ha csak annyi, hogy elmosogattam, akkor azt. Ez oda-vissza működött, mert egyrészt jobban figyeltem a jó dolgokra, másrészt motivált is, hogy minden nap csináljak valamit, amit aztán este beleírhatok a naplóba. Idén is folytatom ezt a szokást.<br /><br />Szóval ez van most: írok, és vezetem tovább a magazint. <br /><br />Még egyszer boldog új évet kívánok nektek! Jöjjön az a 2018! :)Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-27827238962887048812017-12-31T07:40:00.000-08:002017-12-31T07:40:12.078-08:002017Elérkeztünk hát az év utolsó napjához.<br /><br />Nem tudom, mit érzek. Régebben sokkal tisztább volt számomra, jól vagy rosszul telt-e egy év. Voltak a nagyon szuper évek, az okádék évek, és azok az évek, amik pont fele-fele arányban alakultak (például 2007 első fele borzalmas volt, a második fele csodaszép, míg a 2012-es évnél fordítva). <br />Ez a 2017-es év olyan meh. Annyi rémlik, hogy a 2016-os év elég nehézkes volt, és valamiféle javulást vártam ettől a 2017-től, de ez nem következett be. Nem tudok mit mondani. Persze fellapozhatnám a naplómat, mi minden történt, kiemelhetnék jót is, rosszat is. <br />Jelenleg nincsenek szavaim. Próbálok értelmes gondolatokat összeszedni, de fáradt vagyok. <br />Majd ha erőre kapok, január első napjaiban megpróbálok írni egy rendes összefoglalót 2017-ről. <br /><br />Minden kedves olvasómnak, követőmnek boldog új évet kívánok!Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-78227602432121503082017-12-23T14:09:00.000-08:002017-12-23T14:09:03.157-08:00Ünnepek<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgj0p5gSNn2Qhwaz4tZcQjRqw89ATit_59REojhBxZQyYju8YFxsmQ0epzWmCn4KF0FIPFASEUpeCfnahiEx6-SmQRgwHW-j1HpFl-wmecSngUJE2o59TfeDorfrdm6vS5W_KmWp0wgKF0/s1600/kar%25C3%25A1csonyi+v%25C3%25A1s%25C3%25A1r.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="288" data-original-width="460" height="200" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgj0p5gSNn2Qhwaz4tZcQjRqw89ATit_59REojhBxZQyYju8YFxsmQ0epzWmCn4KF0FIPFASEUpeCfnahiEx6-SmQRgwHW-j1HpFl-wmecSngUJE2o59TfeDorfrdm6vS5W_KmWp0wgKF0/s320/kar%25C3%25A1csonyi+v%25C3%25A1s%25C3%25A1r.jpg" width="320" /></a></div>
Sajnos idén nem igazán ért el hozzám a karácsonyi hangulat. Voltak rövidebb pillanatok, amikor kicsit elkapott, de alapvetően nem vagyok a legjobb formámban. Lassanként azért alakulok, úgy érzem, túl vagyok a nehezén, de nem az igazi. Az mindenesetre jól jött, hogy Sanyi erre a hétre szabadságot vett ki, így el tudtuk intézni az ajándékok beszerzését meg ilyesmiket. Kedden voltunk karácsonyi vásárban, az jó volt. Szerdán pedig feljött hozzánk két barátunk, megajándékoztuk egymást és társasoztunk. Azt is élveztem.<br />Viszont most inkább csak lehúzott a közelgő karácsony, minthogy feltöltött volna. Frusztrálttá tett, hogy minden az utolsó pillanatokra csúszott, hogy Sanyi múlt héten ügyelt és a két ünnep között is fog, meg nem volt kedvem semmihez. Azért szerencsére viszonylag hatékonyak voltunk, gyorsan meglettek az ajándékok, és a nagybevásárlást is célirányosan végeztük. Ami elszomorít, hogy Sanyi lebetegedett, szegénykém köhög, fújja az orrát, és gyenge a közérzete. Félő, hogy meg is fertőzött, mert kicsit gyenge vagyok ma. <br />Azért vannak jobb pillanataink, például a csomagolást és a sütögetést is együtt csináltuk, és közben jókat nevettünk. <br />Holnap szenteste kettesben, aztán 25-én a családomhoz megyünk. 26-án pihenés, 27-től Sanyi ügyel. 29-én öcsivel együtt bevásárolunk, és a szilvesztert vele meg Ricsi barátunkkal töltöm, illetve Sanyi is félig-meddig részt vesz rajta, ha éppen nincs elhavazva az ügyeletes teendőkkel.<br />
Ami még jó, hogy megyeget az írás, lassan befejezem az első elkészült regény átolvasását, javítgatását, és közben már elkezdtem írni a folytatást. Van egy csomó ötletem a későbbiekre is. <br /><br />Ez van most.<br />Boldog karácsonyt mindenkinek!Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-19366852917060867942017-12-09T16:30:00.000-08:002017-12-09T16:30:45.561-08:00Aránylag rosszul<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://2.bp.blogspot.com/-soJ057Spms0/TtkefzmrThI/AAAAAAAAAYQ/tuPF7aHAQoI/s1600/Letters104.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://2.bp.blogspot.com/-soJ057Spms0/TtkefzmrThI/AAAAAAAAAYQ/tuPF7aHAQoI/s1600/Letters104.png" data-original-height="1230" data-original-width="1600" height="246" width="320" /></a></div>
Na, megpróbálom összekaparni magam egy bejegyzés erejéig, és leírni, mi van velem mostanában.<br /><br />Jó hír, hogy az előző bejegyzésben említett regényt sikerült befejeznem. Nem volt egyszerű időszak, ám nagyon sokat jelent számomra, hogy annyi év vágyódás után végre sikerült befejeznem egy regényemet. Mert mindig csak belekapok, aztán elszáll az ihlet, ezért nagyon sok megkezdett történet kallódik a laptopomon. <br />Nagyon sok mindent megtanultam ennek a regényíró kihívásnak köszönhetően, és ezek a kis tudások később is hasznomra válnak, ha újabb regényt szeretnék megírni. Hogy csak néhányat említsek:<br />- A mindennapos írás fontossága. Azzal, hogy akár nulla kedvvel és összeszorított szájjal, de minden egyes nap leültem megírni a napi adagot, nem estem ki a történetből, és megmaradt az ihlet.<br />- Az időintervallum belövése. Ez nem volt mindig egyszerű, hajlamos vagyok az olyan apróságokról, mint helyszín, idősík, nemes egyszerűséggel elbambulni, ha írok. Itt már a legelején kitaláltam, hogy májustól augusztusig fog lejátszódni a történet, és ezt többször is a szemem előtt kellett tartanom, hogy rendesen haladjak.<br />- Helyszín. Nagyon sokat segített, hogy létező helyekről írtam, olyanokról, amikhez kötődöm, vagy már jártam ott. Így sokkal közelebb került hozzám a történet, hiszen láttam a szemem előtt a helyszíneket, ezáltal nagyobb kedvvel írtam ezeket a jeleneteket.<br />- Vázlatok. Úgy kezdtem bele, hogy volt egy elképzelésem, nagyjából miről fog szólni a regény, hol kezdődik, mi lesz a vége. Először csak írtam, ami eszembe jutott, hiszen ez a kihívás egyik legfontosabb pontja: nem kell aggódni a cselekményen, csak írni, mesélni. Volt egy dokumentum, ahová a menet közben eszembe jutó ötleteket jegyzeteltem, és amikor már nagyjából körvonalazódott, merre halad a sztori, mit szeretnék még beleírni, akkor megfogalmaztam magamnak egy cselekményvázlatot. Utána már szépen alakult magától, hogy minek mikor kell megtörténnie a történetben.<br /><br />Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Persze még átolvasásra szorul, ez egyfajta első kézirat, amit még szeretnék kitisztult fejjel átfésülni, hibákat javítani, ilyesmik. De ha minden jól megy, januártól elkezdem feltölteni a netre, és akkor elolvashatja az, akit érdekel.<br /><br />Az állapotom sajnos most már két-három hónapja stabilan rossz. Az alvás még jobban felborult, erőtlen és nyűgös vagyok, többször jelentkeznek kisebb-nagyobb pánikrohamok, az utcára nem bírok egyedül kimenni. Gyűlölöm ezeket a napokat. Azt hiszem, pihennem kellene, de nem tudom, hogy kell, minden baromság megtapad az agyamban, és teljesen összekavarodik bennem minden. <br />Nem tudok most többet írni, mert még ez is felemészti a kevés energiámat. Remélhetőleg az ünnepek alatt majd feltöltődöm kicsit. Karácsony előtti héten Sanyi szabadságon lesz, szóval együtt tölthetünk egy kis időt nyugisan. Jövő szombaton pedig színházba megyünk. Azt is várom már.<br /><br />Szóval nincs mit szépíteni, rosszul vagyok, de nem vonok le ebből messzemenő következtetéseket. Ez most ilyen. Lesz majd jobb. Csak meg kell találnom a módját, hogy visszaépítsem magam.<br />A regényemnek mindenesetre nagyon örülök, és vannak terveim a folytatáshoz.Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-70853018623596572312017-11-03T13:04:00.001-07:002017-11-03T13:04:58.474-07:00VagyokKicsit zavaros ez az időszak, amolyan egyszer fent-egyszer lent. Sok érzelmi mélyrepülést megéltem az utóbbi hetekben, de azért egyik sem olyan nagyon vészes. Egyedül az volt durva, amikor arról álmodtam, hogy kisbabám született Sanyitól. Erről a Határeset youtube-csatornán beszéltem a legutóbbi videómban. <br />Ezen a héten Sanyi szabadságon van, úgyhogy végre kicsit együtt lehettünk. Két barátunkkal is összefutottunk a városban, vasárnapra pedig a szüleimet invitáltuk meg magunkhoz. Haladunk a rendrakással is, meg vettünk nekem új farmert és téli cipőt. <br />Továbbra is vezetem a magazint. Emellett kipróbálom a NaNoWriMo kihívást, aminek az a lényege, hogy novemberben meg kell írni egy 50000 szavas regényt, minden nap 1667 szó. Belekezdtem, meglátjuk, mire jutok vele. Mindenesetre ha a november folyamán ide nem írok bejegyzést, az emiatt lesz, mert azért elég melós a dolog, plusz a magazint is viszem, és nem valószínű, hogy marad energiám a blogra. De azért igyekszem.<br />Most nem tudok többet írni. Volna miről, de nem megy. Majd igyekszem összeszedni magam... Csak gondoltam, azért bejelentkezem, hogy élek.Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-81101056248877890292017-10-12T16:19:00.000-07:002017-10-12T16:19:16.267-07:00Küldetés teljesítve!<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgfTHBTEfVBjN9FdThYqu7smxtEFnKzab_WvDgmWAB00BlqQK29Mqmz8602f9IIH_jB9JL0rzIoSHMaR0QgqBYjzvIR5hXfWTeovL2f4_wf1usA-iYspGvWQAUhj_v4l-JQh0RJig704Lk/s1600/22309062_10208006770366835_1018318056266268306_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="540" data-original-width="960" height="225" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgfTHBTEfVBjN9FdThYqu7smxtEFnKzab_WvDgmWAB00BlqQK29Mqmz8602f9IIH_jB9JL0rzIoSHMaR0QgqBYjzvIR5hXfWTeovL2f4_wf1usA-iYspGvWQAUhj_v4l-JQh0RJig704Lk/s400/22309062_10208006770366835_1018318056266268306_n.jpg" width="400" /></a></div>
A változatosság kedvéért most fizikai értelemben nem vagyok jól. Bekaptam egy vírust, megy a köhögés, orrfújás, a hangom meg olyan rekedtes, hogy Charlie is megirigyelhetné. Igyekszem kúrálni magam, és pihenni.<br /><br />Na, de nem erről akartam írni, hanem a múlt hétvégémről. Péntek estétől vasárnap délutánig Sanyi családjánál voltunk Móron. Rendeztek a városban bornapokat, volt mindenféle vásár, néptánc, koncertek, ennek apropójából invitáltak meg minket Sanyi szülei. Két okból féltem ettől a hétvégétől:<br />- Az eddigi négy évben sajnos valahogy mindig olyan szerencsétlenül jött ki a lépés, hogy Sanyi szülei csak rosszabb állapotomban láttak. Ez már baromira frusztrált. Szerettem volna, ha végre úgy is találkozunk, hogy nem kapnak el random sírógörcsök, nem zárkózom be órákra a szobába, hanem aránylag jól vagyok.<br />- A másik, hogy amikor Mórra költözött a család, én még nagyon a kezdetleges állapotában láttam a házat. Térdig voltak a teendőkben, gyakorlatilag szétverték és újjáépítették a hely nagyját. A kopár, átdolgozás alatt álló ház rémisztő emlékeket keltett bennem, aminek csúnya vége lett (sírógörcsöket kaptam, és hajnalban kellett hazautaznunk Sanyival az állapotom miatt). Azóta nem mertem kimenni hozzájuk Mórra. Ez az eset 2016 áprilisában volt, tehát azóta már sok idő eltelt, és Sanyi, aki egymagában persze el-ellátogatott a családjához, rendszerint jelentette, hogy jól haladnak a házzal.<br />Most már szinte teljesen elkészült. Ahogy este megérkeztünk, és beléptem a helyiségbe, nagyon megnyugodtam. Iszonyat szép és otthonos lett az egész! Magamhoz képest könnyen megtaláltam a helyemet, és feloldódtam. <br />Nagyszerű volt a hétvége. Most először végre jól voltam, elcseverésztem a többiekkel, és nem éreztem, hogy feszengenék. Viszonylag sok időt töltöttem a családdal, csak egy-egy órácskára vonultam vissza a szobánkba, azt is leginkább a magazinom szerkesztésével töltöttem el. Valahogy olyan kellemes, családias volt a légkör, amihez hozzátett, hogy ott lakik most Sanyi húgának a kis családja (férj és kisbaba), és ők is nagyon édesek meg aranyosak. Minden a helyén volt, nem húztam fel magam semmin, bírtam a tömeget a bornapokon, sőt, kifejezetten élveztem a kiruccanást. Néztünk néptáncos előadást, nagyon tetszett! <br />Szóval VÉGRE ez is kipipálva! Már komolyan frusztrált, hogy Sanyi családja csak a rosszabb oldalamat látja. De ez most tényleg annyira jó volt, remekül éreztem magam, és ezentúl nagyobb kedvvel és lelkesedéssel kísérem el Sanyit Mórra :)Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-52702372036560562202017-10-02T05:17:00.000-07:002017-10-02T05:17:35.021-07:00Szomorúan<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://wallpapersfan.com/wp-content/uploads/2017/07/805524-www.wallpapersfan.com.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://wallpapersfan.com/wp-content/uploads/2017/07/805524-www.wallpapersfan.com.jpg" data-original-height="531" data-original-width="800" height="212" width="320" /></a></div>
Ma van a negyedik évfordulónk Sanyival. És én nem érzem jól magam.<br /><br />Igazából már hetek óta nagyon ingadozó a hangulatom. Emellett pont pénteken, a hétvégi kiruccanásunk előtt egy nappal volt Sanyival egy nehéz beszélgetésünk, persze megint ugyanoda lyukadtunk ki, hogy ő fél az elköteleződéstől, neki nem elég, amit én nyújtani tudok, stb. Aztán ugye jött a korrigálás, hogy igazából ő sem érzi jól magát a bőrében, nagyon nem, és ha ezt firtatni kezdem, kínjában bennem keresi a hibát. Mindegy. Most ő is szakemberhez fordult segítségért, meglátjuk, mire jutnak.<br /><br />Négy év sok idő. Mindkettőnknek ez a leghosszabb kapcsolata, és rengeteg minden áll a hátunk mögött. Sokszor emlékeztetnem kell magam, hogy mi nem egy átlagos pár vagyunk, egészen más jellegű problémákkal kell nap mint nap szembenéznünk, mint másoknak. Ezért el kell fogadnom, hogy nem úgy és nem olyan gyorsasággal történnek az "elvárt" dolgok, mint a többi párnál, gondolok itt főleg esküvőre, gyerekekre, közös jövőre.<br /><br />Nem érzem jól magam. Fáradt vagyok, kimerült és nyűgös. Itt vagyunk Cegléden harmadik napja, egy négy csillagos szállodában, van wellness, finom kaják. De nem sikerült lecsillapodnom, megnyugodnom ezekben a napokban. Nem tudtam ellazulni. Idegesítenek a vendégek, akik még itt vannak, az emberek jelenléte. Folyton megterhelve érzem az agyamat, néha még az is megőrjít, ha órákon át ugyanaz a dal jár a fejemben. <br />Nem szoktam már másokhoz hasonlítani magamat és a sorsomat, mert fölösleges. De ahogy ma elnéztem egy sugárzó arcú párocskát egy pici babával, az jutott eszembe, bárcsak másvalaki lehetnék. Bárcsak nem lennék én az én. Bárcsak lenne elég erőm a mindennapokhoz, a jövő építgetéséhez, vagy legalább látnám, merre haladok. Utálom az elhízott testemet, a zavart fejemet, a kiszámíthatatlanságot, az alvászavarokat, azt, hogy nem tudom, melyik nap milyen állapotban ébredek, hogy akármit teszek, akárhogy küzdök önmagammal, soha nem leszek elég jó erre a világra. Hogy úgy érzem, versenyt futok az idővel, az élettel nap mint nap, minden ébredéskor le kell gyűrnöm a rám telepedő nyomottságot, és tenni valamit, amivel egy picit beljebb vagyok, csinálni és csinálni minden nap, csak sikerüljön elmosogatnom, csak egy cikket szenvedjek ki magamból... És csak megyek, megyek, erőlködve, de csinálom, aztán szembesülök azzal, hogy ez még mindig édeskevés az élet nevű förtelemhez, és ilyenkor összeesem. <br />Sosem leszek elég jó, elég erős, mindig lesz valami, amit szarul csinálok, mindig meg fogom kapni, hogy ez még mindig nem elég. Félek, az egész hátralévő életem azzal fog telni, hogy megpróbálok életben maradni és helyt állni. Az egész életem csak próbálkozásból és erőlködésből fog állni. <br /><br />Nagyon fáradt vagyok...Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-81157703795168179112017-09-16T13:21:00.001-07:002017-09-16T13:21:37.551-07:00Viszonylag aktívan<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://igppweb.ucsd.edu/~dkilb/Guidelines/Research_Papers/Welcome_files/keyboard-typing.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="290" data-original-width="436" height="212" src="https://igppweb.ucsd.edu/~dkilb/Guidelines/Research_Papers/Welcome_files/keyboard-typing.jpg" width="320" /></a></div>
Esik az eső odakint, dörög az ég és villámlik, én meg elmondhatatlanul örülök ennek. Végre eltakarodott az a rohadt meleg! Sokkal jobban érzem magam így a bőrömben. Persze az alvászavarok továbbra is befigyelnek, emiatt néha eléggé leszívva érzem magam. <br />De azért egész jól vagyok, ezt leszámítva. Tegnap nagyon jól haladtam a dolgaimmal, sokat takarítottam, közben ment a cikkírás, jöttek a hírek, amiket igyekeztem mielőbb megosztani, szóval volt mi kitöltse a napot. A konkurenciával kapcsolatos rossz érzéseket igyekszem elengedni, nem mindig megy, de rajta vagyok. Ami kicsit hiányzik most, az az írás, mármint a saját történeteimmel való haladás. Az elmúlt egy-két hétben annyira a magazinba fektettem minden energiámat, hogy az íráshoz már nem maradt. Tegnap nézegettem a neten mindenféle írói gyakorlatot, kihívást, játékot, azokat elmentegettem, hátha visszahozzák az írói kedvemet. Persze ahhoz, hogy belemélyedjek az ilyesmikbe, viszonylag frissnek kell lennem szellemileg. Márpedig most, ebben a pillanatban nagyon fáradt vagyok, mert rosszul aludtam. <br /><br />Két hét múlva megyünk Sanyival Ceglédre egy wellnes-hotelbe, ott ünnepeljük meg az évfordulónkat. Már nagyon várom, mert az évfordulózások minden évben olyan jól szoktak sikerülni, feltölt és egyben kikapcsol, jó kis relaxálás. :)<br /><br />Most csak ennyit tudtam kipréselni magamból, de gondoltam, azért jelzek, hogy itt vagyok, megvagyok. Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-61654050505304587352017-08-24T14:43:00.000-07:002017-08-24T14:43:37.266-07:00Kreatívan<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEij0i_osi5l4rj1NHN9IqvFexgHhLbpIeoSmbIIuaSpJIpfYvLnZMuOr5MJqbNkyXeFA9HrLvn2BsCKBoHpuxOA3f5Qm7xG__SFSMz3H9Xng1I6dnHTj6oCOdihVEx2kFaorEtADgoOxIA/s1600/20525709_573006956156428_6396310924402784231_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="540" data-original-width="960" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEij0i_osi5l4rj1NHN9IqvFexgHhLbpIeoSmbIIuaSpJIpfYvLnZMuOr5MJqbNkyXeFA9HrLvn2BsCKBoHpuxOA3f5Qm7xG__SFSMz3H9Xng1I6dnHTj6oCOdihVEx2kFaorEtADgoOxIA/s320/20525709_573006956156428_6396310924402784231_n.jpg" width="320" /></a></div>
Szerencsére aránylag jól vagyok. Nem mondom, hogy nincsenek húzós rémálmok és olyan napok, amiket gyakorlatilag átalszom, de haladok a dolgaimmal. Az elmúlt hetekben újra megjött az alkotói kedvem, és nagyon örülök az elért eredményeknek. <br />
Először is a végére értem egy novellaciklusomnak, ami nagy dolog a részemről, mert az írásaimat szinte sosem sikerül befejeznem. Ráadásul félig-meddig igaz történeten alapul, van benne némi fikció is, de összességében ezzel a történettel fel tudtam dolgozni egy régi eseménysorozatot, érzéseket, ezzel kapott egy szép lezárás az az életszakaszom. <br />
Írogatok a többi megkezdett történetemhez is, amelyikhez éppen kedvem van, és kitartóan vezetem a magazint. Most már nem idegesítem magam azon, hogy van konkurenciám, szándékosan nem nézek rá arra a lapra, mert akkor csak felhúznám magam azon, hogy én nem úgy haladok, ahogy szeretném. Így könnyebb elfogadni a jelenlegi helyzetet. Minden hétköznapra írok egy-egy ajánló cikket fiatal zenekarokról, így a napi egy cikk biztosítva van. Mellette igyekszem figyelni a híreket, és vannak egyéb cikkötleteim is.<br />
<br />
Emellett befejeztem az új albumomat, amivel nagyon elégedett vagyok. A visszatérő rémálmaimról és lidércképekről szólnak, zeneileg pedig jóval elvontabb és sötétebb lett az elődeinél. Sok munkát fektettem bele, és büszke vagyok a kész anyagra. Megmutattam Sanyinak is, mert ő a teszthallgatóm, mindig együtt hallgatjuk végig az elkészült albumokat, szóval rajtam kívül ő az első, aki hallja. Ez azért is jó, mert Sanyi nem elfogult, nem intézi el a hallottakat annyival, hogy "nagyon jó lett, kedvesem", hanem konkrét véleményt fogalmaz meg, tanácsokat ad, szerinte mire kellene figyelnem, illetve kiemeli a pozitívumokat is. Ezt a lemezt nagyon megdicsérte. Azt mondta, ez az eddigi legkifejezőbb, legkarakteresebb és leginkább egyben lévő albumom, minden a helyén van, egy egészet alkot, nem is tud kiemelni egy dalt, mert ezt így egészben kell hallani. Hihetetlenül jólesett a véleménye!<br />
Szeptember 10-én töltöm fel a bandcamp oldalra, szóval onnantól kezdve hallhatja majd a nép is. <br />
<br />
Szóval most nagyon jól elvagyok a kis világomban, jólesik írni, cikkeket kidolgozni, hallgatni a kész albumot. <br />
<br />
Múlt hétvégén pedig Agárdon nyaraltam párommal, öcsimmel és Ricsivel. Azt is nagyon élveztem, üdítő újdonság volt, hogy az előző két nyáron lévő sátrazás után rendes kis nyaralót vettünk ki, nagyon szép, csendes környezetben volt, és mind remekül éreztük magunkat. Ittunk, játszottunk és sokat nevettünk. :) <br />
<br />
Jövő hétvégén lesz egy sörfesztivál a közelünkben, ahová tervezünk kinézni. Emellett pedig most az évfordulónkat várom nagyon, ami október elején esedékes. Ceglédre megyünk wellnessezni. Ez lesz a negyedik évfordulónk, hihetetlen, hogy megy az idő. :)Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-39273843126511283822017-08-05T14:45:00.001-07:002017-08-05T14:45:41.904-07:00Melós hét és az eredménye<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi6n640Rb0QOvjUNjjF0R456mmi9J5owHdjqy_G6JGKl5fQdWWxt-iUiqt8e59PV_NGyFZWHVLFHK8bc2GzRERwgC3UUvnBTSAOMn_HEZeDeOzZQmHx9dzBvD-FbwUY2voEc8CV4d3rabY/s1600/%25E3%2583%2591%25E3%2582%25BD%25E3%2582%25B3%25E3%2583%25B3_1472012231.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="853" data-original-width="1280" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi6n640Rb0QOvjUNjjF0R456mmi9J5owHdjqy_G6JGKl5fQdWWxt-iUiqt8e59PV_NGyFZWHVLFHK8bc2GzRERwgC3UUvnBTSAOMn_HEZeDeOzZQmHx9dzBvD-FbwUY2voEc8CV4d3rabY/s320/%25E3%2583%2591%25E3%2582%25BD%25E3%2582%25B3%25E3%2583%25B3_1472012231.jpg" width="320" /></a></div>
Jó hír, hogy mostanában újra rákaptam a Ladies in Rock magazinom frissítésére, és naprakészen írom hozzá a cikkeket. Kaptam is jó visszajelzéseket, ami valamennyire feltöltött. Emellett dolgozom az új albumomon is, amihez a héten két dalt vettem fel. <br />De azért nem feszültségmentes a dolog. A magazint ugyanis teljesen egyedül vezetem, és sajnos nem könnyű minden téren naprakésznek maradni; rengeteg zenekarnál kell figyelni az új híreket, és nem mindig sikerül időben lecsapni rájuk. A Facebookon, ahová csak lehetett, feliratkoztam, de ez sajnos nem garantálja, hogy az idővonalon a sok egyéb között megjelenik nekem a friss információ. Ráadásul újabban az együttesek túlnyomó része rászokott az Instagram használatára, sokan már ott teszik közzé a híreket, oda lőnek képet az új albumok felvételeiről, koncertekről, ilyenekről. Én pedig azt a felületet nemigen ismerem, meg ritkán használom. Most akkor rá kellene szoktatnom magam, de az plusz egy meló, figyelni, résen lenni. <br /><br />Persze, ilyenkor felmerül a jogos kérdés: miért nem veszek fel magam mellé valakit? Megpróbálom elmagyarázni, miért nem.<br /><br />Ezt a magazint még 2010-ben a (mára már megszűnt) hotdog.hu oldalon kezdtük el vezetni egy nagyon kedves barátnőmmel. Rengeteg munkát, energiát öltünk bele, szenvedélyünk volt az egész. Kialakítottunk egy csodálatos magazint, sok olvasót szereztünk, számos énekesnővel vettük fel a kapcsolatot, ötleteltünk, szóval mindenestül benne voltunk. És közben mi ketten is jó barátságot ápoltunk. Kellően elosztottuk egymás között a teendőket, egyformán kivettük belőle a részünket.<br />Utána mindketten találtunk főállású munkahelyet, ami mellett sajnos már nem volt időnk gondozni a magazint, és egy időre inaktívvá is vált - mondjuk nem teljesen, néha a fontosabb híreket még közzé tudtuk tenni, de már nem volt annyi energiánk és időnk rá, mint régen.<br />Én 2014-ben váltam munkanélkülivé, a diagnosztizálásommal együtt. Azon az őszön párommal úgy döntöttük, átköltöztetjük a magazint egy saját felületre, domain névvel együtt, és megpróbálom újrakezdeni. A szerkesztőtársam a munkája mellett már nem tudott ebben részt venni, jelenleg pedig kisgyerekes anyuka. Természetesen ezt meg is beszéltük, elfogadtam, tudtam, mibe vágok bele.<br /><br />Na, most. Én attól rettegek, de iszonyatosan, hogyha bevennék egy számomra idegen embert a magazin szerkesztésébe, akkor az az illető újult lelkesedéssel nekiállna cikkekkel bombázni a felületet, kivenné a kezemből az irányítást, és a fejemre nőne. Helyettem aratna le babérokat, és ez nekem nagyon-nagyon fájna. Hiszen, mint már írtam, Brigivel (volt szerkesztőtársammal) mi rengeteget dolgoztunk ezen annak idején, együtt. Ez nem menne mással. Köztünk megvolt a bizalmi szál, egyformán gondolkodtunk, meg tudtuk beszélni, ki mennyit vállaljon be a szerkesztésből. Ehhez tehát nagyon erős bizalom és barátság kell számomra, és azt, mint tudjuk, nem osztogatom két kézzel. <br /><br />Szóval nagyon meg vagyok lőve ezzel kapcsolatban. Mindenesetre, amíg ez nem változik, egyedül vezetem tovább, önerőből, amennyire tudom.<br />Egyébként nagyon jó visszajelzések jönnek. A héten például egy magyar zenekar, az Ann My Guard énekesnőjével készítettem interjút, aki iszonyatosan kedves, lelkes és együttműködő volt. A kész cikket a zenekar megosztotta a Facebook-oldalán, és úgy hivatkoztak a magazinomra, mint "kis hazánk egyik legjobb zenei oldalára". El tudjátok képzelni, ez mekkora elismerés számomra? Különösen ennek tudatában, hogy immár harmadik éve egyedül vezetem. <br />Ugyanakkor ez egyfajta kihívás is, egy intés, hogy bizony folytassam, tartsam fenn a színvonalat. De a nehezebb napokon ez sajnos nem mindig sikerül.<br />Ráadásul találtam egy blogot, ami ugyanúgy a Female metal világára épül, mint az én magazinom, és gyötrelmes látnom, hogy naponta tudomisénmennyi cikket írogat, csak úgy ontja magából. Ha már ez a 'semmiség' így megvisel, képzelhetitek, mit éreznék, ha a saját magazinomon belül kellene ugyanezt átélnem egy új, lelkes szerkesztőtárs miatt.<br /><br />A másik rákfeném egyébként éppen az interjú kérdése. Az olvasók szívesen ismerik meg a különféle csapatok énekesnőit, és én is nagy kedvvel írok nekik szentelt cikkeket. Ám bőven akadnak olyan énekesnők, akikről nincs információ az interneten, mivel nem ismertek, és ilyenkor az egyetlen megoldás az, ha felveszem velük a kapcsolatot, és interjút kérek tőlük. Számomra ez sok feszültséggel jár: egyrészt béna vagyok kérdezésben, sokat kell gondolkodnom a kérdéssor összeállításakor, másrészt félek, mit írnak vissza, mi van, ha elutasítóak, vagy ilyesmi. Körülbelül ugyanolyan szorongással jár számomra az interjúztatás, mint a telefonálás. De ez szerves része a magazinvezetésnek, ezért a héten beleástam magam a dologba, már csak azért is, hogy hozzászokjak. <br /><br />Valószínűleg a fent leírtakból felgyülemlett feszültség jött ki rajtam a mai napon. Ugyanis olyan erős alhasi fájdalmakkal ébredtem, amilyenekkel régen mindig kórházba szállítottak. Ilyenre - szerencsére - már elég régen volt példa, ezért nagyon megijedtem, hogy újra át kell élnem. El vagyok keseredve, hogy ez bármikor rám törhet, és kerékbe töri minimum egy napomat. <br /><br />Ha ettől eltekintek, azért örülök, hogy ez a hét kreativitással telten, eredményesen telt. Csak vannak ezek a belső démonok, amikkel meg kell küzdenem. Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-72418732023615091052017-07-21T16:57:00.000-07:002017-07-21T16:59:27.086-07:00Chester<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://www1.pictures.gi.zimbio.com/Chester+Bennington+2007+Projekt+Revolution+EsDFKpXLMkjl.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://www1.pictures.gi.zimbio.com/Chester+Bennington+2007+Projekt+Revolution+EsDFKpXLMkjl.jpg" data-original-height="406" data-original-width="594" height="218" width="320" /></a></div>
Elveszítettem egy barátomat.<br />
<br />
Ez persze valószínűleg furcsán hangzik, hiszen nem ismertem őt személyesen. De minden zenészre, akik annak idején átsegítettek egy nagyon húzós, magányos, sötét időszakon, barátaimként tekintek. Amikor összeszorult gyomorral bandukoltam az iskolába, gyűlölt osztályomba, és összeszorult torokkal menekültem haza, ők voltak a barátaim. Velük beszélgettem fejben, beléjük kapaszkodtam.<br />
<br />
Mindig elszomorodom, ha eltávozik egy zenész közülünk, de még egyikőjük halála sem rázott meg így. Tegnap, amikor jött a hír, hogy Chester öngyilkos lett, sírógörcsöt kaptam, és ma is zokogni kezdtem a villamoson ülve. <br />
Elveszítette a harcot, amit éveken át keményen vívott a démonaival. Ordított a dalain keresztül segítségért, de senki nem figyelt fel rá. Életeket mentett meg a hangjával és az üzeneteivel, az övét senki. Sőt. Az emberiség ismét csak kimutatta a foga fehérjét, különösen a magyarok. Hőzöngenek, hogy mégis hogy merészelte, gyáva alak, elhagyta a szeretteit, "megvolt mindene", és még sorolhatnám a gyűlöletes, mocskos szavakat, amikkel szembesülnöm kell az interneten. Feldühít és elkeserít. <br />
Nem, ne értsetek félre, nem arról van szó, hogy vállon veregetem Chestert a tettéért. Csak arról, hogy tudom, milyen az, amikor már nincsenek érvek, gondolatok, már nincs, ami a sűrű, módszeresen felemésztő fájdalomból kiszakít. Megéltem, hiszen nem titok, hogy több öngyilkossági kísérlet van a hátam mögött.<br />
<br />
Elmondom, mi történik ilyenkor. Nem tudsz többé gondolkodni. Az általad annyira szeretett arcok elhalványulnak, nem látod őket, nem hallod a hangjukat, már csak az üvöltéstől kifáradt némaság marad. Fáj mindened, és úgy érzed, képtelen vagy tovább ott maradni a testedben, fogoly vagy, ahonnan végre ki akarsz kerülni. Fáradt vagy, végtelenül fáradt, és csak pihenni akarsz, örökre pihenni, letenni a súlyt. Nincsenek gondolatok. Nincs semmi, csak a fáradtság és az üresség, ami magába szippant. Ez egy hosszú, fájdalmas folyamat vége, ami ellen hónapokig, sőt, évekig küzdöttél. Mert próbálkoztál. Győzni akartál a démonok felett. Kapaszkodtál mindenbe, amibe lehetett, a szeretteidbe, a láthatatlan jövőbe, amely talán hoz némi változást. Időt adtál magadnak, még egy kicsit és még egy kicsit, hátha jobb lesz. Mindeközben igyekeztél a világ elvárásainak is megfelelni. Hinni akartad, hogy te is lehetsz boldog, lehet téged szeretni. De minden visszaesés után egyre kevesebb erőd maradt újra és újra kimászni. Végül elfogyott. Nincs több erőd. <br />
Néha a segítség is későn érkezik. Talán a szeretteid megpróbáltak mindent, ami az erejükből kitelt, de addigra már a végét jártad. Talán egy barát ismert téged két éve, de a démonaid húsz éve. Talán a család észre sem vette, mi lapul mélyen és alattomosan benned.<br />
Néha nincsenek is szavaid, amikkel segítséget tudnál kérni. Jelzel, ahogy tudsz, de talán még meg sem születtek azok a mondatok, amikkel tényleg le lehet írni, éreztetni, mit élsz át belül. És így nem értik, nem érthetik.<br />
<br />
A depressziót nem mi választjuk, és nem múlik el attól, hogy sikeres vagy valamiben, vagy hogy van egy családod. Véleménye persze lehet mindenkinek, de nem, nagyon nem emberi viselkedés, hogy egy embert, aki belefáradt a küzdelmekbe, akit felszámoltak a démonok, még a halála után gyalázzunk és pálcát törjünk felette. Senkinek nincs joga úgy ítélkezni valaki felett, hogy halvány fogalma sincs arról, mit történt vele odabent.<br />
<br />
Három éve írom ezt a blogot, tépem a számat, vagy ha úgy tetszik, koptatom a billentyűzetet, és próbálom elmagyarázni, mi történik velünk, felhívni a figyelmet arra, hogy sok-sok segítség kell nekünk. De ilyenkor, ha ilyen hozzászólásokba futok bele, elkeseredem, és úgy érzem, teljesen felesleges, mintha valami sötét lyukba próbálnék belevilágítani egy elemlámpával, de az minden fényt elnyel. <br />
<br />
Tudjátok, én is nagyon szeretnék az életem során gyermeket. De rettegek, hogy sosem jutok el arra a szintre, amikor azt mondhatom, igen, gyógyult vagyok, nem lesz több visszaesés, jöhet. Félek, sosem ígérhetem meg neki, hogy nem fogok egyszer véglegesen elfáradni. És biztos vagyok benne, hogy Chester nagyon szerette a gyerekeit, már a képeiből is sugárzott, mennyire. De eljutott a töréspontra, amikor a kis arcocskák elhalványultak, az érzéseket leblokkolta a démonok győzelme, kiürült, és nem tudott tovább kapaszkodni a szeretetükbe. <br />
<br />
Én, amíg el nem fáradok, folytatni fogom a blogírást, teszek még kísérletet arra, hogy eljusson a sok zárt elméhez, és megértsék végre, hogy a mentális betegségek VANNAK, embert ölnek, és együtt, összefogva tennünk kell ellenük. A sorstársaimnak pedig továbbra is kívánok rengeteg erőt, hogy túléljék a nehéz napokat, és ki tudjanak mászni a gödörből sokadjára is. Hinnünk kell, hogy meg tudjuk csinálni...<br />
<br />
Nyugodj békében, Chester, köszönök mindent!Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-59264119039082741632017-07-09T16:26:00.002-07:002017-07-09T16:26:43.322-07:00Nyár<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiGxjG3wU9bFKqyxcPLVVaP5zYN8ZA7nKQR9TFQYNxKj6f3MhOreLV93RhVJN58hBPKpZaNNaJFBhx2BqAnCO5E71ByarVfl4lCvpOXnG0M59rE25GyImRelb_nDPX9mKh0CJ0hOGiDGqo/s1600/20170705_110441.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="900" data-original-width="1600" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiGxjG3wU9bFKqyxcPLVVaP5zYN8ZA7nKQR9TFQYNxKj6f3MhOreLV93RhVJN58hBPKpZaNNaJFBhx2BqAnCO5E71ByarVfl4lCvpOXnG0M59rE25GyImRelb_nDPX9mKh0CJ0hOGiDGqo/s320/20170705_110441.jpg" width="320" /></a></div>
Igen, tudom, mostanában elég ritkán jelentkezem. Az az igazság, hogy többször is nekiültem a bejegyzésírásnak, de nem jöttek a szavak. Néha nagyon nehéz összeszedetten és érthetően mesélni, még ha van is miről. Aztán telik az idő, gyűlnek a történések, egyre több dolgot kellene fejben összeszednem, hogy leírjam, végül annyiban hagyom. Hozzátesz a dologhoz az is, hogy ez a rohadt meleg nagyon leszívja az energiámat.<br />És hát igen, a nyár.<br />Ez számomra a leggyűlöltebb évszak mind közül. Képtelen vagyok megérteni, mit szeretnek az emberek abban, hogy ömlik a testünkről az izzadság, forróság van, nem kapni tőle rendesen levegőt sem. Mások téli depressziótól szoktak szenvedni, nekem inkább nyári depresszió figyel be. Napközben ezer halált halok, tompa vagyok és frusztrált, alig várom, hogy éjjel/hajnal legyen. Emiatt Sanyival szemben is sokkal ingerlékenyebb vagyok - most már tuti, hogy ebben a dögmeleg is szerepet játszik, de erről később, próbálok nem csapongani.<br />Szóval, a nyarat csak úgy tudom túlélni, hogy a közelgő jó programokra koncentrálok. Mert igen, szerencsére van belőlük. Júniusban például találkoztam egy netes baráttal, Annával, aki egy nagyon édes lány. :) Június végén Miki barátommal online rádióműsort csináltunk a zenei munkásságomról, amit nagyon élveztem. <br />Július 3-tól 8-ig Sanyival Varsóba mentünk. Ezt több szempontból is nagyon vártam:<br />- Nekünk kettőnknek ez volt az első közös nyaralásunk. Mármint, akadtak más kiruccanásaink is, de ezek legtöbbje inkább wellness hétvége volt, itt-ott egy barátokkal közös kempingezés, illetve egy Masters of Rock fesztivál két másik emberrel együtt. De amolyan kettesben eltöltött többnapos nyaralás, az eddig kimaradt. <br />- Nagyon kevés alkalommal hagytam el az országhatárt. Jártam néhányszor Szlovákiában, kétszer Csehországban, és egyszer Görögországban, de ez utóbbit nem élveztem, mert szörnyen sült el (most nem térnék rá ki). <br />- Tavaly szeptember óta tanulgatok lengyelül, anyai ágról bennem is van lengyel vér.<br /><br />FANTASZTIKUS élmény volt! Leírhatatlan. Betekinteni egy idegen ország városának mindennapjaiba, felfedezni helyeket. Egy helyes kis garzonlakást béreltünk ki, szóval már ez is olyan meghitt volt: nem valami személytelen hotel vagy panzió, recepcióval meg hasonlókkal, hanem egy kis lakás, kulcs nálunk, akkor jövünk-megyünk, amikor akarunk. Úgy szívtam magamba mindent, mint egy kisgyerek: a tömegközlekedést, az ottani plázákat, a hömpölygő tömeget, a látnivalókat. Imádtam. A lengyel emberek nagyon kedvesek voltak, legtöbbjük beszélte az angolt, aki pedig nem, az kézzel-lábbal mutogatva igyekezett válaszolni. Külön élmény volt, hogy egyes lengyel szavakat, rövid mondatokat már le tudtam fordítani, és értettem néha, mit mondanak. <br />Etettünk mókusokat és cinkéket, megnéztünk egy Babaházmúzeumot, ellátogattunk az állatkertbe, az Óvárosba, Planetáriumba, <span>a Kultúra és tudomány palotájába. Vettünk szuveníreket, ettem vattacukrot, láttunk vidrát az állatkertben, egyszerűen váááá... <3<br />Az időjárás kicsit szeszélyes volt, általában hűvös, néha esett is. De lényeg, hogy ott nem volt ez a rohadt nagy meleg. És érdekes módon odakint sokkal jobban viseltem a dolgokat, akkor is, ha újra kellett terveznünk valamit az utolsó percben. Míg ma már megint ráreccsentem Sanyira valami hülyeség miatt. Tehát igen, ebből arra következtetek, hogy ez a barom időjárás is meghülyít.<br />Nagyon hiányzik Varsó. Ott valahogy annyira más volt minden... És úgy örülök, hogy Sanyival közösen élhettük ezt meg, hogy ez is bekerül az együtt szerzett emlékek közé. :)</span><br />
<span><br /></span>
<span>Szóval ez nagyon-nagyon feltöltött, hihetetlenül jó volt ott lenni.<br />És még várnak jó programok :) Július végén egy Dalma nevű netes barátomat is végre megismerhetem személyesen, augusztus 18-tól 21-ig pedig barátokkal megyünk Agárdra. <br />Ezek tartják most bennem a lelket.</span>Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-69196725649011604502017-06-10T16:40:00.000-07:002017-06-10T16:40:01.149-07:00Nyissátok már ki a szemeteket!<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDxM5cJOIdW5Q53QTqEM0tA9-tTDyfkym6uNxTw5y4D11yZUvClCxeLh0ULFxjmxDHqcFJIEKcyCMJesg0qNa7ke0fsp3gPKJnvKbWcP2CFDq6PzaF76Rba0eg2XrQvgzsym0zSjfInD4/s1600/cry.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="300" data-original-width="450" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDxM5cJOIdW5Q53QTqEM0tA9-tTDyfkym6uNxTw5y4D11yZUvClCxeLh0ULFxjmxDHqcFJIEKcyCMJesg0qNa7ke0fsp3gPKJnvKbWcP2CFDq6PzaF76Rba0eg2XrQvgzsym0zSjfInD4/s320/cry.jpg" width="320" /></a></div>
Hány fiatal életnek kell felnőtt korára tönkremennie, csak mert azt mondják rá, "hisztizik"? Hány kétségbeesett tinédzser segélykiáltására kell még legyinteni, mondván, "majd kinövik"? Mikor fogják fel az emberek, hogy a mentális betegségek, személyiségzavarok VANNAK, ugyanúgy, mint a rák, a szívbetegség, az influenza? Mikor nyitják ki a szülők a szemüket, hogy a gyerekük bajban van, és mikor lesznek képesek komolyan venni a baját, akkor is, ha ők maguk nem értik? Nem érdekli őket, hogy a szobájába zárkózva sír? Szerintük az rendben van? Mert majd elmúlik? NEM. Ha elmúlik, ha nem, tessék leülni beszélni vele, és ha ők nem tudnak okosat mondani, ha a baj nem múlik, szakembert keresni! És ha a szakember szar, keresni másikat, amíg nem orvosolja valaki a problémát!<br />És a szakemberek mikor lesznek végre JÓ szakemberek? Ha odakerül hozzá egy összetört tinédzser, neki az a dolga, hogy rájöjjön, mi a baj. Valóban, nem minden tinédzserkorban előjövő probléma rögtön mentális baj, de akkor is fáj nekik valami, és nekik tudniuk kellene segíteni ezen. Néhány beszélgetés, és máris beljebb vannak. Lehet, hogy egy tinédzsernek ennyi elég is, és jobban lesz. Vagy lehet, hogy komolyabb pszichés baj van vele, mert igen, ebben a korban már jelentkeznek a tünetek. Segítsenek nekik! És NE azzal, hogy ledegradálják a problémáját, hanem vegyék komolyan, empatikusan, és SEGÍTSENEK.<br />Mert ma olyan világot élünk, ahol egy tinédzser csak azt kapja válaszul a képébe, hogy "ugyan már, ez semmiség", meg "ha már most ilyen érzékeny vagy, mi lesz veled később, amikor IGAZI problémáid lesznek?", meg "ugyanolyan hisztis picsa vagy, mint a többi korodbeli". A tinédzser pedig jobb híján magába fojtja a dolgokat, szólni már nem is mer egy idő után, és ez később ki tudja, milyen irányokba formálja a lelkét. <br />Ha Borderline személyiségzavara van, sebaj, majd kinövi negyvenvalahányéves korára, hacsak öngyilkos nem lesz menet közben. Ha depresszió, sebaj, majd elburjánzik felnőtt korára. Ha pedig tinédzserkori érzékenység, sebaj, majd megtanulja, hogy nem bízhat senkiben, és magára van utalva. És véletlenül se kérjen segítséget, mert akkor csak "sajnáltatja magát". <br />Kapjanak már az emberek a fejükhöz!Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6319391609312206890.post-23307393253826540722017-05-30T15:55:00.000-07:002017-05-30T15:55:01.342-07:00Hullámvölgy<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://www.empowher.com/sites/default/files/herarticle/signs-dealing-insomnia.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://www.empowher.com/sites/default/files/herarticle/signs-dealing-insomnia.jpg" data-original-height="450" data-original-width="800" height="180" width="320" /></a></div>
Juj.<br /><br />Most látom, hogy kissé elmaradtam a bejegyzésekkel. Na, akkor így hónap végén jelentkezem.<br />Akik a Határeset youtube-csatornámat is követik, találhattak ott egy új feltöltést, aki pedig nem látta még, ajánlom figyelmébe: közös videó Sanyival, amiben beszél arról, ő hogyan éli meg az állapotomat.<br /><br />És akkor a jelenről.<br /><br />Sajnos nem vagyok jól. Talán az egyik legrosszabb a mostani állapot: konkrétan napi szinten, sőt, sokszor egy napon belül is erős hangulatingadozásaim vannak. Az egyik percben jól vagyok, aztán összeomlok. Próbálom minden maradék erőmmel lekötni magam, de mostanra elfáradtam. A rémálmok már szinte minden éjjel befigyelnek, az alvászavar továbbra is tart. Nem érzem jól magam a bőrömben, nem találom a helyemet, és rossz gondolataim támadnak. <br />Ezt a bejegyzést sem tudom rendesen megírni. Csak gondoltam, adok magamról életjelet. <br />Jövő szerdán felkeresünk Sanyival egy új pszichiátert, aki elvileg jártas alvászavar-rémálom témakörben is. Jelenleg ez a legsúlyosabb dolog nálam. Képtelen vagyok rendesen kipihenni magam. Szóval meglátjuk, vele mire jutunk.<br />Ennyit tudtam most összekaparni. Sajnálom, rosszul vagyok. Dórihttp://www.blogger.com/profile/07528742249770829320noreply@blogger.com2