2018. április 29., vasárnap

Jobban

Szerencsére javult az állapotom. A vérvétel eredményt végül ugyanahhoz az orvoshoz vittem vissza, aki előzőleg is megvizsgált, de most egy fokkal normálisabban viselkedett. Az eredményeim szerencsére normálisak. Abban maradtunk, hogy megvárjuk, milyen lesz a következő havibajom, és attól függően dől el a folytatás. Ha rendben lesz, akkor majd két menzesz után kell visszamennem kontrollra.
Elmúltak a fájásaim is, és jobban érzem magam. Elkezdtem diétázni, és visszatértem az edzéshez meg az úszáshoz. A diéta számomra legnehezebb velejárója, hogy magamhoz képest korán kell kelnem a reggeli miatt. Erre még át kell állnom, mert továbbra is éjjel vagyok szellemileg a legaktívabb. Viszont előnye is van a korán kelésnek, mert így ráérősen tudok haladni a házimunkákkal. Most szükségem is van erre, mert jelenleg kisebb alkotói válságban szenvedek, nem akarnak jönni a szavak. Ezt a bejegyzést is kicsit nehezen préselem ki magamból, de már szerettem volna hírt adni, hogy mi újság velem.

Szóval eltökélt vagyok, és igyekszem jól haladni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése