2017. november 3., péntek

Vagyok

Kicsit zavaros ez az időszak, amolyan egyszer fent-egyszer lent. Sok érzelmi mélyrepülést megéltem az utóbbi hetekben, de azért egyik sem olyan nagyon vészes. Egyedül az volt durva, amikor arról álmodtam, hogy kisbabám született Sanyitól. Erről a Határeset youtube-csatornán beszéltem a legutóbbi videómban.
Ezen a héten Sanyi szabadságon van, úgyhogy végre kicsit együtt lehettünk. Két barátunkkal is összefutottunk a városban, vasárnapra pedig a szüleimet invitáltuk meg magunkhoz. Haladunk a rendrakással is, meg vettünk nekem új farmert és téli cipőt.
Továbbra is vezetem a magazint. Emellett kipróbálom a NaNoWriMo kihívást, aminek az a lényege, hogy novemberben meg kell írni egy 50000 szavas regényt, minden nap 1667 szó. Belekezdtem, meglátjuk, mire jutok vele. Mindenesetre ha a november folyamán ide nem írok bejegyzést, az emiatt lesz, mert azért elég melós a dolog, plusz a magazint is viszem, és nem valószínű, hogy marad energiám a blogra. De azért igyekszem.
Most nem tudok többet írni. Volna miről, de nem megy. Majd igyekszem összeszedni magam... Csak gondoltam, azért bejelentkezem, hogy élek.