Igazából már hetek óta nagyon ingadozó a hangulatom. Emellett pont pénteken, a hétvégi kiruccanásunk előtt egy nappal volt Sanyival egy nehéz beszélgetésünk, persze megint ugyanoda lyukadtunk ki, hogy ő fél az elköteleződéstől, neki nem elég, amit én nyújtani tudok, stb. Aztán ugye jött a korrigálás, hogy igazából ő sem érzi jól magát a bőrében, nagyon nem, és ha ezt firtatni kezdem, kínjában bennem keresi a hibát. Mindegy. Most ő is szakemberhez fordult segítségért, meglátjuk, mire jutnak.
Négy év sok idő. Mindkettőnknek ez a leghosszabb kapcsolata, és rengeteg minden áll a hátunk mögött. Sokszor emlékeztetnem kell magam, hogy mi nem egy átlagos pár vagyunk, egészen más jellegű problémákkal kell nap mint nap szembenéznünk, mint másoknak. Ezért el kell fogadnom, hogy nem úgy és nem olyan gyorsasággal történnek az "elvárt" dolgok, mint a többi párnál, gondolok itt főleg esküvőre, gyerekekre, közös jövőre.
Nem érzem jól magam. Fáradt vagyok, kimerült és nyűgös. Itt vagyunk Cegléden harmadik napja, egy négy csillagos szállodában, van wellness, finom kaják. De nem sikerült lecsillapodnom, megnyugodnom ezekben a napokban. Nem tudtam ellazulni. Idegesítenek a vendégek, akik még itt vannak, az emberek jelenléte. Folyton megterhelve érzem az agyamat, néha még az is megőrjít, ha órákon át ugyanaz a dal jár a fejemben.
Nem szoktam már másokhoz hasonlítani magamat és a sorsomat, mert fölösleges. De ahogy ma elnéztem egy sugárzó arcú párocskát egy pici babával, az jutott eszembe, bárcsak másvalaki lehetnék. Bárcsak nem lennék én az én. Bárcsak lenne elég erőm a mindennapokhoz, a jövő építgetéséhez, vagy legalább látnám, merre haladok. Utálom az elhízott testemet, a zavart fejemet, a kiszámíthatatlanságot, az alvászavarokat, azt, hogy nem tudom, melyik nap milyen állapotban ébredek, hogy akármit teszek, akárhogy küzdök önmagammal, soha nem leszek elég jó erre a világra. Hogy úgy érzem, versenyt futok az idővel, az élettel nap mint nap, minden ébredéskor le kell gyűrnöm a rám telepedő nyomottságot, és tenni valamit, amivel egy picit beljebb vagyok, csinálni és csinálni minden nap, csak sikerüljön elmosogatnom, csak egy cikket szenvedjek ki magamból... És csak megyek, megyek, erőlködve, de csinálom, aztán szembesülök azzal, hogy ez még mindig édeskevés az élet nevű förtelemhez, és ilyenkor összeesem.
Sosem leszek elég jó, elég erős, mindig lesz valami, amit szarul csinálok, mindig meg fogom kapni, hogy ez még mindig nem elég. Félek, az egész hátralévő életem azzal fog telni, hogy megpróbálok életben maradni és helyt állni. Az egész életem csak próbálkozásból és erőlködésből fog állni.
Nagyon fáradt vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése