2017. szeptember 16., szombat

Viszonylag aktívan

 Esik az eső odakint, dörög az ég és villámlik, én meg elmondhatatlanul örülök ennek. Végre eltakarodott az a rohadt meleg! Sokkal jobban érzem magam így a bőrömben. Persze az alvászavarok továbbra is befigyelnek, emiatt néha eléggé leszívva érzem magam.
De azért egész jól vagyok, ezt leszámítva. Tegnap nagyon jól haladtam a dolgaimmal, sokat takarítottam, közben ment a cikkírás, jöttek a hírek, amiket igyekeztem mielőbb megosztani, szóval volt mi kitöltse a napot. A konkurenciával kapcsolatos rossz érzéseket igyekszem elengedni, nem mindig megy, de rajta vagyok. Ami kicsit hiányzik most, az az írás, mármint a saját történeteimmel való haladás. Az elmúlt egy-két hétben annyira a magazinba fektettem minden energiámat, hogy az íráshoz már nem maradt. Tegnap nézegettem a neten mindenféle írói gyakorlatot, kihívást, játékot, azokat elmentegettem, hátha visszahozzák az írói kedvemet. Persze ahhoz, hogy belemélyedjek az ilyesmikbe, viszonylag frissnek kell lennem szellemileg. Márpedig most, ebben a pillanatban nagyon fáradt vagyok, mert rosszul aludtam.

Két hét múlva megyünk Sanyival Ceglédre egy wellnes-hotelbe, ott ünnepeljük meg az évfordulónkat. Már nagyon várom, mert az évfordulózások minden évben olyan jól szoktak sikerülni, feltölt és egyben kikapcsol, jó kis relaxálás. :)

Most csak ennyit tudtam kipréselni magamból, de gondoltam, azért jelzek, hogy itt vagyok, megvagyok.