2006 végén az akkori barátommal szilvesztereztem kettesben. Azt hiszem, előtte még sosem aludtunk együtt, hanem csak pár órákra találkoztunk nála, ez volt az első alkalom, hogy ott éjszakáztam vele. Iszonyatosan szerettem őt, és már nagyon vártam a közös szilveszterünket.
Volt azonban valami, ami megkeserítette a kapcsolatunkat: mindketten szüzek voltunk. És bár nagyon vágytunk egymásra, hiába próbáltunk a pettingnél tovább menni, mindig nagyon nagy fájdalmat éltem meg a behatolásnál. Így sosem sikerült továbbhaladnunk. Azt reméltem, hogy az első közös szilveszterünk majd tele lesz meghitt, szerelmes pillanatokkal, közös játékkal és bolondozással, jóleső összebújásokkal. De nem. Valahogy görcsösen ráfeszültünk, hogy itt a nagy alkalom, most már tényleg feküdjünk le egymással. Minden simogatás és érintés csak arra szolgált, hogy elő legyek készítve az aktusra - ami sehogy sem jött össze. Kisiklott az egész, nem tudtunk egymásnak örülni, nem tudtuk felhasználni a rendelkezésre álló időt közös programokra, mert mindent beárnyékolt ez a lassan kötelező jellegű dolog. Az egész odáig fajult, hogy többször is sírva fakadtam. Az egyik ilyennél felkiáltottam, hogy "mi értelme együtt lennünk?", és ahogy ezt kimondtam, minden átmenet nélkül kialudt az egyik meggyújtott mécses a szobában. A 2007-et is egy nagy sírógörccsel kezdtem, a barátom pedig nem tudott mit kezdeni velem. Hazavágytam a családomhoz, ahol biztonságban lehetek, de már késő volt, nem indulhattam neki az éjszakának, azt sem tudtam, olyan későn mivel jutnék haza, és kellően be is voltam pánikolva ahhoz, hogy ne legyen egy értelmes gondolatom sem. Börtönbe zárva éreztem magam, kétségbeesve és meggyötörten.
Egyébként már rég tönkrement a sráccal a kapcsolatunk, mire kiderült, hogy egy rendellenesség miatt nem tudtunk szeretkezni egymással, és nőgyógyászati műtétre volt szükség, hogy teljes értékű szexuális életet élhessek. Csak ugye ezt akkor sajnos nem tudtuk.
Mindenesetre innentől kezdve nem voltam hajlandó kettesben szilveszterezni egyik párommal sem. Csak akkor éreztem biztonságban magam, ha társasággal lehettem. Minden szilveszter előtt egy merő ideg voltam, mert ment a szervezkedés, hogy most akkor hol töltsük és kikkel, hová tudunk csatlakozni, mi lenne a jó program, a jó évkezdés. 2010-ben úgy alakult, hogy a párom és én nem találtunk magunknak megfelelő társaságot, és nekünk sem sikerült összeszervezni egy bulit. Akkor is idegesen tiltakoztam, hogy nem akarok lakásba bezárva kettesben lenni, mert félek. Végül kimentünk egy utcabálra, és ott töltöttük a szilvesztert, ami meglepően jól sikerült.
Sanyival 2013 októberében jöttem össze, annak az évnek a végén még az ő régi baráti társaságával buliztunk, utána kialakítottunk egy saját baráti kört, és velük szilvesztereztünk 2014-ben, majd 2015-ben is. Most azonban valahogy úgy alakult, hogy nem sikerült a megszokott csapatot összeszerveznünk szilveszterre. Lett volna itt ugyan egy pici társaság, de addigra én már lelkileg és idegileg nagyon kimerültem, húzós volt az év vége, és ha arra gondoltam, hogy szilveszterkor ki kell lépnem a komfortzónámból, sírógörcsöt kaptam.
Szóval két lehetőség állt fenn: vagy együtt szilveszterezünk egy szintén nagyon mélyponton lévő barátunkkal, Sanyi húgával és az ő új párjával, akit egyáltalán nem ismerünk; vagy kettesben ünnepelek Sanyival, aminek a gondolatától még mindig féltem a múltbéli események miatt. Végül azonban már kifejezetten arra vágytam, hogy elbújhassak Sanyival mindenki elől, és csak kettesben, nyugalomban köszöntsük az új évet. Hiszen Sanyi más, mint az elődei. Vele már régóta együtt élek, és róla tudom, hogy nem fog bántani. Ráadásul már hosszú ideje ő az otthonom.
Úgyhogy végül lefújtuk az összejövetelt, és tíz év után először a párommal szilvesztereztem édes kettesben. Csodálatos volt! Zenét hallgattunk, vízipipáztunk, csomót társasjátékoztunk. Összeütöttünk egy kis kaját is, fasírtot vegyes salátával és töltött tojást. Egészen hajnal fél 4-ig társasoztunk, ami Sanyinál már nagy szó, mert ő nem annyira éjjeli bagoly, mint én. Szegény laposakat is pislogott a végén, de hősiesen bírta fél 4-ig :) Utána már én mondtam neki, hogy menjen aludni nyugodtan.
Szóval nagyon meghitt és csodás volt. Nem kellett semmivel kapkodnunk, nem kellett senkihez alkalmazkodni, riadtan nézni az időt, hogy mindjárt jönnek a vendégek, nem kellett félnem, hogy kiborulok mások előtt. Mindenre jutott idő, Sanyi besegített a kajakészítésben, közben én meg tudtam írni egy utolsó novellát így 2016-ban. Úgy döntöttük, nem csípjük ki magunkat, mert minek, úgyis csak mi látjuk egymást, akkor már legyünk kényelmesben. De azért a szobát feldíszítettük szerpentinekkel. :) Éjfélkor kibontottunk egy üveg pezsgőt is.
Úgyhogy megtörtünk egy tízéves átkot, és ezért nagyon hálás vagyok a drágámnak. Annyira jó volt, tökéletes évkezdés. Végre ledobtam egy régi félelmet, egy mázsás súlyt a vállamról, mert sikerült felülírni egy csodaszép, nyugodt és meghitt élménnyel. :) <3
Mindenkinek nagyon boldog, csodákban és boldogságban gazdag új évet kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése