Az első két hét nehéz és szomorkás volt, mert sokat kellett nélkülöznöm Sanyit. Január első hetében ügyeletes volt a munkahelyén, és ahogy azzal végzett, a következő héten szintén meló miatt Svájcba utazott öt napra.
Vannak dolgok, amik nagyon megnehezítik a mindennapjaimat. Az egyik a depresszió egyik ismert tünete, amit én csak lebegő állapotnak hívok. Olyan, mintha a fejem víz alatt lenne, be vagyok zárva magamba, és a legalapvetőbb tevékenységekre sem tudom rávenni magam. Ledobom magam a székre vagy az ágyba, és úgy maradok órákig. Nem túlzok. Órák telnek el a semmivel, és közben belül küszködök, megfogalmazom, hogy "fel kellene öltöznöm", "le kell mennem valami kajáért", aztán fekszem tovább. Ólomsúlyúnak érzem a végtagjaimat, és sok esetben még gondolkodni sem tudok, nem tapad meg semmi a fejemben. Utálom ezt az állapotot, de az utóbbi hetekben sajnos sűrűn elkap. Többek között ezért sem jelentkeztem.
A másik, ami nehéz perceket okoz, a rémálmok. Bárcsak ismerném azt a megkönnyebbülést, ami egy lidércnyomásból való ébredés után jön az emberben, amikor tudatosul, hogy "csak egy rossz álom volt". Na, ez nálam sajnos nincs így. Mert én, ha felébredek, úgy érzem magam, mintha az elmém a rémálomban ragadt volna, és egész álló nap kísértenek a képek. Rettegve kuporodom össze az ágyamban, félek mindentől és mindenkitől, mert álmomban bántottak.
Vannak jobb pillanataim is, például időnként elkap a tettvágy, és olyankor nekiesek a lakás rendbetételének. Ezeket kisebb sikerélményként élem meg. Az alkotás is nagyon változóan működik, hetekig viszonylag sokat írtam, de az elmúlt napokban nem megy, megakadtam a dologgal. Ugyanakkor gyakorlatilag ebben a hónapban feljátszottam egy teljes albumot (tíz dalt). A végére mondjuk el is fáradtam, szóval azt most pihentetem egy időre.
Tegnap is nagyon rosszkedvű voltam, mert nem tudok mit kezdeni magammal, fáradt vagyok és tehetetlen, összevissza alszom, sokszor érzem magam erőtlennek, és gyűlölöm, ha értékes napok telnek el a semmivel.
Ez van most velem.
Ja, meg még valami: közeleg a születésnapom. Február 8-án lesz. Kicsit félek. A születésnapjaimat valamiért mindig nagy görcsösséggel és megnevezhetetlen elvárásokkal élem meg, sosem tudom, mit akarok, de csalódott vagyok, ha nem kapom meg. Minden évben rákészülök, mániákusan lesem, hányan köszöntenek fel, aztán amikor elmúlik a nap, jön a helyére az üresség. A tavalyi születésnapomat kórházban töltöttem, és Sanyi akkor akart velem szakítani...
Szóval, félek. Mert elhatároztam, hogy idén márpedig nem lesz bennem semmi görcsösség, elvárás, mindenkire rábízom az ajándék-kérdést, mindennek és mindenkinek örülni fogok. Itt az ideje, hogy ezzel a születésnap-rémálommal leszámoljak... De félek, mert nem tudom, képes leszek-e rá. Tegnap az egyik barátom jelezte, hogy valószínűleg nem fog tudni eljönni a születésnapi összejövetelemre, és nagyon elkenődtem, pedig megfogadtam, hogy nem lesz ilyen... És néha megijedek a gondolattól, hogy vajon milyen lesz a buli, mit fogunk csinálni, mi lesz, ha aznap rossz passzban ébredek, stb. Néha jön a késztetés, hogy valami nagyszabásút kellene rendezni a születésnapomra, néha meg úgy érzem, lefújnám az egészet, nem tartom meg.
Szóval most jó nagy küzdelmeket vívok magammal. De nagyon igyekszem a jó dolgokra koncentrálni, és valahogy elengedni ezt a görcsösséget. Remélem, sikerül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése