2016. október 27., csütörtök

Változékony


Ez az októberi hónap nagyon nem az enyém. Ez a munkaügyis kálvária folytatódott tovább múlt héten. 17-én mentem vissza a központba, vittem magammal az üzemorvostól kapott papírt, ami szerint "nem foglalkoztatható" vagyok. Már ott voltam az ügyintézőnél, amikor kiderült, hogy nincsen nálam a személyim és a lakcímkártyám, mert amikor a kórházban mentem vizsgálatról vizsgálatra, az egyik doki Sanyi kezébe nyomta az iratokat, és nála felejtődtek. Én meg abban a tudatban voltam, hogy nálam vannak, mint mindig. Így persze nem tudtunk ügyet intézni, az iratok hiányában visszarendeltek péntekre. Kibuktam, zokogva hívtam fel Sanyit, mert totál lepergett az életem, irtó kínos volt, ahogy ott pánikolva kerestem a kártyákat, azt hittem, elhagytam őket valahol, a kórházban vagy az üzemorvosnál. Aztán kiderült, hogy Sanyinál maradtak, legalább iratpótlással nem kellett szórakozni, mert megvoltak a kártyák, nála.
Pénteken visszamentem, és akkor nagy kegyesen közölték, hogy amúgy töröltek az állományból, mert új jogszabály van, és munkaképtelen embereken ők nem tudnak segíteni, ezért innentől kezdve azt a kevés támogatást sem kapom. Nem is amiatt a 22 ezer forint miatt buktam ki, mint inkább amiatt, hogy így nem lesz érvényes a tb-m, ami meg kellene a kezelésekhez, és egyébként is, rohadtul besokalltam attól, hogy ide-oda ráncigálnak, és sehol nincs segítség a magamfajtáknak.
Úgyhogy Sanyival úgy döntöttünk, hogy nekimegyünk a leszázalékolásnak. Nem lesz egyszerű és gyors az sem...
A hangulatom most valami iszonyatosan változékony. Megint durvulnak a rémálmaim, rosszul alszom, könnyen sírva fakadok, és nem bírok emberek közé menni. A keddi nap jól sikerült, Peti barátom csinált a zenei oldalamhoz fotósorozatot, és videoklipet is rögtönöztünk. Az nagyon feldobott, minden jól sikerült. Tegnap találkoztam egy netes ismerőssel is, jól éreztem magam vele.
De ma megint nagyon rossz hangulatban ébredtem, képtelen vagyok kimenni a lakásból, nincs erőm énekelni, félelmeim vannak. Megnéztem egy filmet, ami még pluszban megríkatott. Láttam már régebben párszor (Félhomály), főleg azért raktam be, mert az egyik "szerelmem", Hans Matheson játszik benne. De ahogy elnéztem őt meg a főszereplőt, olyan szeretethiány tört rám. Keveset vagyunk együtt Sanyival, most minden szerencsétlenül jött ki, október első felét végigbetegeskedtem, aztán Sanyinak jött az ügyelet. A film végén, amikor a nő egyedül ül a padon, és szól alatta a szép zene, végképp megtörtem. Mintha csak én ülnék ott egymagamban.
Annyira szeretnék visszatalálni az erősebbik énemhez, aki hónapokig voltam. Nem értem, mi történik velem, miért vagyok ennyire rosszul, mi a fene ez az egész, de már nagyon elegem van.

3 megjegyzés:

  1. Szia Dóri!

    Találtam az interneten egy videót, ami az én gondolkodásmódomat nagyban befolyásolta. Tulajdonképpen már régen is láttam párszor,és akkor egy időre sikerült "felszabadulnom", de valahogy mégis visszaestem. Kevesebb mint egy hete ismét ráakadtam, és megint sikerült valamit megértenem. Talán te is találsz benne hasznos információt. Egy próbát megér szerintem. :) A link:
    https://www.youtube.com/watch?v=W6_sWRq-1bA

    U.i.: Nem szeretnélek befolyásolni, de én a leszázalékolást még egyszer átgondolnám...

    Üdv.
    Robi

    VálaszTörlés
  2. Szia Robi!

    Köszönöm szépen a linket, majd mindenképp megnézem!
    Az utóiratodtól elfogott a sírás. Tudom, te csak jó szívvel tanácsoltad ezt, de már egy éve hallgatom ezt a huzavonát, egyik azt mondja, vágjunk bele, másik óva int, és ezalatt az egy év alatt ide-oda rángattak, vallattak. Én csak nyugalmat akarok. És jelenleg más alternatíva nincs. Hacsak az nem, hogy itt és most feladom az életemet :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne tedd, hidd el, hogy minden jóra fordul. Drukkolok Neked. :)
      Robi

      Törlés