Változékony

Ez az októberi hónap nagyon nem az enyém. Ez a munkaügyis kálvária folytatódott tovább múlt héten. 17-én mentem vissza a központba, vittem magammal az üzemorvostól kapott papírt, ami szerint "nem foglalkoztatható" vagyok. Már ott voltam az ügyintézőnél, amikor kiderült, hogy nincsen nálam a személyim és a lakcímkártyám, mert amikor a kórházban mentem vizsgálatról vizsgálatra, az egyik doki Sanyi kezébe nyomta az iratokat, és nála felejtődtek. Én meg abban a tudatban voltam, hogy nálam vannak, mint mindig. Így persze nem tudtunk ügyet intézni, az iratok hiányában visszarendeltek péntekre. Kibuktam, zokogva hívtam fel Sanyit, mert totál lepergett az életem, irtó kínos volt, ahogy ott pánikolva kerestem a kártyákat, azt hittem, elhagytam őket valahol, a kórházban vagy az üzemorvosnál. Aztán kiderült, hogy Sanyinál maradtak, legalább iratpótlással nem kellett szórakozni, mert megvoltak a kártyák, nála.
Pénteken visszamentem, és akkor nagy kegyesen közölték, hogy amúgy töröltek az állományból, mert új jogszabály van, és munkaképtelen embereken ők nem tudnak segíteni, ezért innentől kezdve azt a kevés támogatást sem kapom. Nem is amiatt a 22 ezer forint miatt buktam ki, mint inkább amiatt, hogy így nem lesz érvényes a tb-m, ami meg kellene a kezelésekhez, és egyébként is, rohadtul besokalltam attól, hogy ide-oda ráncigálnak, és sehol nincs segítség a magamfajtáknak.
Úgyhogy Sanyival úgy döntöttünk, hogy nekimegyünk a leszázalékolásnak. Nem lesz egyszerű és gyors az sem...
A hangulatom most valami iszonyatosan változékony. Megint durvulnak a rémálmaim, rosszul alszom, könnyen sírva fakadok, és nem bírok emberek közé menni. A keddi nap jól sikerült, Peti barátom csinált a zenei oldalamhoz fotósorozatot, és videoklipet is rögtönöztünk. Az nagyon feldobott, minden jól sikerült. Tegnap találkoztam egy netes ismerőssel is, jól éreztem magam vele.
De ma megint nagyon rossz hangulatban ébredtem, képtelen vagyok kimenni a lakásból, nincs erőm énekelni, félelmeim vannak. Megnéztem egy filmet, ami még pluszban megríkatott. Láttam már régebben párszor (Félhomály), főleg azért raktam be, mert az egyik "szerelmem", Hans Matheson játszik benne. De ahogy elnéztem őt meg a főszereplőt, olyan szeretethiány tört rám. Keveset vagyunk együtt Sanyival, most minden szerencsétlenül jött ki, október első felét végigbetegeskedtem, aztán Sanyinak jött az ügyelet. A film végén, amikor a nő egyedül ül a padon, és szól alatta a szép zene, végképp megtörtem. Mintha csak én ülnék ott egymagamban.
Annyira szeretnék visszatalálni az erősebbik énemhez, aki hónapokig voltam. Nem értem, mi történik velem, miért vagyok ennyire rosszul, mi a fene ez az egész, de már nagyon elegem van.

Nehézkes hét

Nos, elég húzós hét áll mögöttem. A hétfőről már meséltem a legutóbbi videómban. Kedden iszonyatosan erős hasfájások és hányinger tört rám, egész nap az ágyat nyomtam, még ülni sem tudtam. Szerda reggel Sanyi eltámogatott Békásmegyerre a háziorvosomhoz. Mivel a fájdalom addigra áthúzódott a jobb oldalra, vakbélgyanú miatt továbbküldött a sebészetre, onnan pedig a Margit kórházba kellett továbbmennünk. Kivizsgáltak, csináltak röntgent, hasi ultrahangot, megnézett egy nőgyógyász, végül - szokás szerint - nem találtak semmit. Szóval valószínűleg vagy pszichés volt megint, vagy a vírus levezetője, ami az előző hetekben lappangott bennem. Az orvos azért bent akart tartani megfigyelésre, merthogy a vakbélgyulladást nehéz kimutatni, és mi van, ha mégis kezdődő gyulladásról van szó, de borzasztó rosszul viselem a bezártságot és a kórházakat, úgyhogy saját felelősségre eljöttem. Egyébként is mindig ez van. Gyerekkorom óta hasfájós vagyok, vittek már kórházba vakbélgyanúval, epekő-gyanúval, vesebetegség gyanúval, de sosem találtak semmilyen szervi okot a fájdalmakra. Valószínűleg a hétfői nagy adag idegeskedés hozadéka volt a dolog.
Csütörtökre már visszaszorult a fájás. Mentem pszichológushoz, bőgtem egy sort, de most ő sem tudott velem mit kezdeni, neki is kicsit rossz napja volt, ráadásul csak háromnegyed órája volt rám, mert mennie kellett valamilyen ülésre. Jövő péntekre van hozzá a következő időpontom, remélhetőleg akkor már nyugisabban el tudunk beszélgetni, és kihámozni a baj forrását.

Igaz, hogy mostanában sajnos kissé visszaestem, de már nem olyan mélyre, mint régen. Annyi a különbség, hogy nem utálom magam.
Pénteken kicsit el tudtam mélyedni az alkotásban, felvettem két új dalt, az nagyon jó volt. Hétvégén meg elvoltunk Sanyival, tegnap este kicsit feszült voltam, talán akkor adtam ki a maradék ideget magamból.

Elegem van!

Három éve együtt

Nagyon kellett már ez a hétvége. Volt egy elég nyűgös és szomorkás időszakom az elmúlt egy-két hétben, bekaptam egy vírust, napokon át nem láttam senkit Sanyin kívül - őt is csak esténként, amikor hullafáradtan hazaesett, és már szinte semmihez nem volt energiája. Mivel főleg a torkomra ment rá a vírus, ezért énekelni sem tudtam, ami frusztrált, mert három új zenét is felvettem, már csak az ének hiányzott hozzájuk. Szerda este durván kiborultam, rég voltam ilyen rosszul, az az üvöltve sírós dühroham. :(
Csütörtökön anyu meglátogatott, velem volt szinte egész nap, kaptam tőle vigasztaló Barbie babát is. Jót tett a látogatása, sokat beszélgettünk meg nevettünk, irtó jólesett. A péntek megint egy idegőrlő nap volt. A lakást ellepték a legyek, viszont féltem kinyitni az ablakot, mert a külső üvegén pedig poloskák másztak. Bogárfóbiám van, ha egy-egy poloska felbukkan, azzal még elbánok, van egy erre a célra befogott kis dobozunk, aminek segítségével kitessékelem. De ha már hat-hét figyel az ablakon, meg kettőt lépek és belefutok (mert ugye most invázió van), olyankor már a sírógörcs és a sikítófrász kerülget. Ráadásul Sanyi nagyon későn ért haza, meg sem tudta előre mondani, mikor végez, mert a munkahelyén az október elseje gázévváltás, fontos esemény, amit sok munka előkészíteni. Szóval itt remegtem egyedül a lakásban, a legyek is megőrjítettek, aludni sem tudtam tőlük, grrr. Végül Sanyi vállalta, hogy ha kinyitjuk az ablakokat, kizavarja a bogarakat, így megoldottuk.

Még szombat reggel is nagyon megtépázottnak éreztem magam, de amint megérkeztünk Parádfürdőre, minden nyűgösségem elszállt. Egy wellness hotelbe foglaltunk szállást, szombati érkezéssel és hétfői távozással, hogy így ünnepeljük meg kapcsolatunk harmadik évfordulóját. Szavakkal nem tudom elmondani, milyen gyönyörű az a hely. Utoljára talán Harkány nyűgözött le ennyire. A szállodát parkok, gyönyörű fák és hegyek övezték, a csörgedező patak fölött kis hidak voltak. Csak megbűvölten néztem az őszi színekbe öltözött parkot, és nem győztem fotózni. Vacsoraidőig kint sétáltunk, aztán belakmároztunk, a reggeli és a vacsora svédasztalos volt. :)
Bár az évforduló maga vasárnap, 2-án volt, úgy döntöttünk, az ajándékokat szombaton adjuk át egymásnak. Azt hiszem, elmondhatom, hogy mindkét fél részéről telitalálat volt, amit kapott.
Sanyi egy 2017-es zsebnaptárral lepett meg, amit saját maga dobott fel személyes, ránk jellemző dolgokkal. A fontos dátumokat külön kiemelte mókusos-vidrás képekkel, cuki üzeneteket írt ide-oda, szóval valami hihetetlenül édes lett. :)

Én megszereztem Sanyinak két kedvenc Pokémonját figurában (mert újabban rákaptunk a közös Pokémon sorozatnézésre), és lerajzoltam neki egy nagy lapra az eddigi három évünk emlékezetes momentumait. Nagyon örült nekik :)

A vasárnapunk is hihetetlenül jól telt, nagyon sok mindenre sort kerítettünk. Kipróbáltuk a wellness-részleget, imádtam! Volt jacuzzi, ülőmedence, úszómedence, sóbarlang (meg persze szauna is, de azt utálom, oda csak Sanyi ment). Olyan jó volt csak ülni a vízben, hátradőlve, lehunyt szemmel lazítani, nem görcsölni semmin. Sanyival is annyira visszataláltunk egymáshoz - nem mintha olyan durván eltávolodtunk volna, csak mostanában kevés időnk és energiánk volt a másikra, és ez picit megviselt. De most felszabadultan bolondoztunk a medencében, sokat nevettünk és poénkodtunk, meg mindenféle komolyabb dologról is elbeszélgettünk. Például most mindketten rákaptunk a Duolingóra, ő németet kezdett el tanulni rajta, én lengyelt. Ezzel kapcsolatban is csomót beszélgettünk meg elmélkedtünk, melyik szó hogyan jöhetett, illetve próbálgattuk a friss nyelvtudást, ki milyen mondatot tud már egészben elmondani. Ping-pongoztunk is, hát mókás volt, mert tizenegynéhány éve nem játszottam ping-pongot :D Nagyon élveztem!
Voltak irtó cuki cicák is a környéken, az egyik még azt is hagyta, hogy kézbe vegyük. :)

Vasárnap este felavattunk egy új társasjátékot, amit még odafelé vettünk féláron. Party Alias a neve, szókörülíró játék, nagyon jó.
Hétfőn, vagyis ma reggel még pancsoltunk kicsit, aztán jöttünk haza.

Számomra az évfordulók mindig fontosak voltak. Egy kapcsolat fenntartásáét tenni, dolgozni kell, mindkét félnek. Ilyenkor pedig meg lehet pihenni, együtt ünnepelni, lazítani, megemlékezni kicsit a magunk mögött hagyott évről, látni, honnan hová fejlődtünk ezalatt.

Amikor ma délután járkáltam a lakásban, azt vettem észre, hogy Sanyi tekintete elréved valahova, és mosolyog. Azt hittem, kiszúrt valami jópofát, vagy épp egy hülye viccen töri a fejét, de azt felelte, "csak jó a kedvem!"
És ez zene volt füleimnek. :) <3