2016. január 25., hétfő

Thalassa

Már a nevüktől elfog az ideg. Hihetetlen és talán szánalmas is, de még mindig nem sikerült megemésztenem, hogy elküldtek. Úgy értem... az ember felkeres egy helyet, mert segítségre van szüksége, és négy hét után kiadják az útját egy durvább tünete miatt? Ennyire menthetetlen eset vagyok?
Gyűlölöm az egészet. Gyűlölöm, hogy az egyik felem visszakívánkozik, a másik felem pedig meg van sértve, hiszen nagyon csúnyán távolítottak el. Mint egy közveszélyes őrültet. Már nem vagyok benne biztos, van-e értelme visszamennem, és újra megpróbálnom, amikor letelik a fél év türelmi idő.
Minden éjjel velük álmodom, és ez kikészít. Tegnap este észrevettem, hogy az egyik thalassás lány letörölt az ismerősei közül, és megint összeomlottam. Pedig még csak nem is kedveltem különösebben. De mégis, a tény, hogy törölve vagyok, az újabb pofon, az újabb jelzés, hogy én kiestem ebből a körből, megint én vagyok a kívülálló, a kinézett, a kitaszított... hogy ők ott vannak, összetartó csoportként, én meg itt, senyvedve az árnyaim között, és csak magamat hibáztathatom, a dührohamaimat, amik több mint tíz éve teszik tönkre az életemet, a környezetemet, elmarják a szeretteimet, és még egy pszichiátriai helyről (!) is elküldenek miatta. Ezek után miért érezzem azt, hogy van értelme folytatnom a küzdelmet?
Ez volt az utolsó reményem, és most csak tétlenül kallódom, nem vagyok képes újabb csoportokat, ilyen-olyan beszélgetős izéket keresni, mert most érzem azt, hogy elég, elfogyott az erőm, túl sokáig küzdöttem. Jelenleg nem bízom a gyógyulásban. Pedig mindennél jobban vágyom rá. De egyre inkább azt érzem, hogy nincs esélyem.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Én is sok helyet megjártam már sok elutasítás volt de volt időszakos siker is mikor azt hittem na most jó úton vagyok rendbejön az életem. Aztán pár hét vagy max hónap és ugyanott a gödörben. Pszichológusom is volt jó sok de valami oknál fogva (megszűnik ott, költözés stb) vége lett. Évekig jártam a pszichoterápiás helyeket mint thalassa,tündérhegy,nyírő,sote. Aztán a sote terápiás részlege jött be. Sokat voltam ott. Tavaly év elején voltam 2 hónapot. Hivatalosan 1-et lehet de esélyt adtak így kettőt voltam. Szuperül jöttem ki. Munkát is kerestem munkábaálltam. Aztán néhány hét múlva mondták nem elég a teljesítményem. Kudarc. De még tartotram magam éppen hogy. De aztán összeomlottam. Segítségért a sotehoz fordultam újra. Közölték új szabály van 1 évben 1x lehet csak menni. Nem volt segítség. Nagyon padlóra kerültem. Kerestem a segítséget de nem volt. Itt történhetett meg bennem az a bizonyos változás ami rossz. Tavaly március 5 óta semmilyen terápiát nem kaptam. Csak gyógyszeres. Jelentkeztem rögtön mikor már lehetett a sotera. Felvettek. Befeküdtem január 2.-án kedden. Szombat este kiborultam hogy nem tudok bent maradni. Vasárnap hazajöttem. Azóta is úgy vagyok hogy nem jól de segítséget képtelen vagyok már elfogadni. Valami meghalt már bennem. Nem bízok egy szakemberben sem nem akarok mondani nekik semmit sem. Bent feküdni meg pláne ne bírok. Pedig a sotet szeretem a mai napig. Ezért nem is értem miért nem tudtam megmaradni odabent. Tavaly én kértem a plusz 1 hónapot. Most meg nem tudtam bent feküdni. Így most úgymond bezárult a köröm. Nem tudok menni sehova sem segítségért mert már nem tudok megnyílni nem tudok bentfeküdni sehol. De nagyon nem vagyok jól. Munkaképtelen vagyok. Az életem egy helyben áll. Megértem a bejegyzésed. Engem sokszor elküldtek sok helyről. Nehéz eset vagyok. Hát akkor ennyi. Bezárult a kör. Neked jobbulást kívánok jó olvasni a blogodat és a videóidat is mind megnéztem (az volt előbb). Várom a további fejleményeket megkedveltelek :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Szomorúan olvastam a soraidat, sajnálom, hogy rosszul vagy. Egyszerűen kétségbeejtő, hogy alig van jó segítség a magunkfajtáknak, alig van hová fordulni, ami meg van, az sem feltétlenül jó. Nekem a sote végül kimaradt, bár volt szó arról, hogy befekszem egy négyhetes kezelésre, de végül nem mertem, mert nem bírom, ha be kell feküdnöm valahová, és ki vagyok szakítva a biztonságos környezetemből. Bárcsak tudnék neked valamit mondani, de csupán annyit tudok, hogy veled érzek, átérzem, amiről írtál. Köszönöm szépen a jókívánságaidat!

    VálaszTörlés