2015. november 2., hétfő

Drága malackáim


Amíg gyógyult a tetoválásom, addig nem fogdoshattam/ölelgethettem a tengerimalacaimat, nehogy szőr kerüljön a sebbe, az ugyanis fertőzésveszélyt jelent. Mostanra már gyógyultnak nyilvánítható a karom, úgyhogy ma már bátrabb voltam. :)
Most este megmértük a malackák súlyát, és kaptak utána jutalomfalatot, meg egy kicsit kint lehettek velünk. Bogyó azonban lefagyott. Ő a legzárkózottabb malacka az összes közül, nagyon magának való, és régebben sűrűn nyilvánult meg nála az ijedtség úgy, hogy mozdulatlanná dermedt. Mostanában már oldottabb volt ezen a téren, ezért is láttam szomorúan, hogy ma este megint ilyen zaklatott. Felemeltem, és magamhoz öleltem. Éreztem, ahogy megnyugszik, belefúrta a fejét mellkasomba, aztán meg a karomra hajolt, és onnan nézelődött. Simogattam, beszéltem hozzá, és lassanként nem csak ő nyugodott meg, hanem én is. Annyira jólesett a lelkemnek, ahogy ez a zárkózott kis gombóc hozzám bújt, és lecsillapodott! Tényleg csodálatos érzés, mekkora szeretetet tudnak adni az állatok. Huszonhat évet kellett várnom arra, hogy ezt én is megtapasztalhassam. Rengeteget segít, hogy ők vannak nekem. Ma is, amikor jöttem hazafelé, sírhatnékom volt és végtelenül fáradtnak éreztem magam, de ahogy hazaértem, és beléptem a szobámba, ahol ezek a kis szőrgombócok vártak, rögtön jobb kedvre derültem. Én kis tüneményeim!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése