Eltelt az első hét. Intenzív volt, érzelmileg lefárasztó, sokat sírtam, de sokat nevettem is. A közeg jó, az emberek legtöbbje szimpatikus, bízom benne, hogy idővel ők is befogadnak. Az eddigi tapasztalataim alapján nyitottak felém és kedvesek.
A sok sírás azért volt, mert mindig nagyon nehezen illeszkedem be egy új közegbe, ráadásul megszoktam, hogy ha kiborulok, felhívom Sanyit, akinek már a hangja is megnyugtat. Itt viszont a telefont ki kell kapcsolni arra az időre, amíg bent vagyunk, tehát gyakorlatilag ez a 'külvilág' felé vezető szál el lett vágva. Ami egyébként nem feltétlenül rossz. Hajlamos vagyok nagyon belefeledkezni a mobilomba, és sok mindenről elvonja a figyelmemet. Így azonban, hogy kikapcsolva kell tartani, jobban ott tudunk lenni fejben, és a köztes időkben elüthetjük egymással az időt, beszélgetünk, játszunk, stb. Hosszabb távon tehát ez jót fog tenni a mobilfüggőségemnek is, csak az eleje nagyon nehéz. Meg úgy összességében, az eleje mindig nagyon nehéz. Viszont az jó, hogy minden nap van hova menni és van honnan hazajönni. Hogy van kerete a mindennapjaimnak.
Továbbá mindenkinek be kell segítenie a házimunkában vagy a ház körüli teendőkben. Na, nem rabszolgamunkát kell elvégezni, hanem rendszerint beosztjuk, ki mit vállal, és kis lépésekben haladunk. Ez talán segít kicsit visszailleszteni a dolgos mindennapokba, és itthon is tudom majd kamatoztatni. Elvégre nekem pont a cselekvésképtelenség az egyik nagy bajom, hogy sokszor az ágyból sem tudok kikelni, nemhogy még takarítani itthon.
Szóval, összességében... nagyon nehéz volt ez az első hét, ugyanakkor továbbra is bizakodó vagyok, és úgy érzem, sokat fog ez rajtam segíteni!
Tegnap kicsit kibuktam, mert volt egy kis nézeteltérésünk Sanyival. Nem nevezném 'klasszikus' veszekedésnek, de lényeg, hogy nehezen kezeltem a szituációt, és emiatt órákra magamba fordultam. Remegett mindkét kezem, és arra vágytam, hogy beszedhessek egy marék nyugtatót, és átaludhassam a napot. Az elmúlt hetekben, ha összeomlottam, ezt a 'megoldást' alkalmaztam. Nem akartam a tudatomnál lenni, nem akartam érezni, csak aludni. Most azonban ezt nem tehettem meg, mert minden gyógyszeremet le kellett adni a házban, és ők adagolják ki a napi felírt mennyiséget. Ez okos dolog. Csak erre is át kell állnom. Most már nem menekülhetek a magamra erőszakolt alvásba.
Este aztán megbeszéltük a dolgokat, szóval már jobban vagyok. Holnap csak 11-re kell mennem, szuper ;)
Hajrá-hajrá!!! :-) Mindig nehéz az elején sajnos, de aztán jobb lesz!! még akkor is ha lesznek mélypontok esetleg. Nagyon jó, átgondolt koncepciójú helynek tűnik ezek alapján, aminek nagyon örülök! Tényleg figyelnek Rád!
VálaszTörlésÜgyesen ;-)