2015. október 22., csütörtök

Thalassa ház november 2-től

Új fejlemények történtek az ügyemben - azt hiszem, határozottan pozitív fejlemények. :)
Mint azt az előző posztomban említettem, a Tündérhegy nekünk nem tűnt szimpatikusnak, viszont a Thalassa házhoz több reményt fűztünk. Kedden mentünk interjúra, ez ugye az a beszélgetés, ahol felmérik, tudnak-e rajtam segíteni, és ez alapján döntik el, vállalnak-e. Már a megközelítés is könnyebb a mi esetünkben, közelebb van hozzánk, busszal átszállás nélkül kb. 40 perc alatt ott vagyok. Egy csendes környezetben van, nyugodt, rendezett körülmények között. Itt jóval kevesebben várakoztak, mint a Tündérhegyen, és az asszisztens hölgy is nagyon kedves volt, aki felvette az adataimat. Viszonylag hamar sorra kerültem, aztán részt vettem egy 30-35 perces beszélgetésen, ahol fel kellett dióhéjban vázolnom, mik a fő problémáim, miért kellene a segítség, illetve a pszichológus hölgy is feltett mindenféle kérdést. Szerdán kellett telefonálni, hogy megtudjam, hogy döntöttek. Jó hír: vállalnak :) November másodikától megkezdtem náluk a terápiát, ami nagyjából 3-6 hónap lesz.

Ami nagy-nagy pozitívum, hogy nem befekvős, hanem bejárós lesz a dolog. Ez azt jelenti, hogy minden héten hétfőtől péntekig, 9-től délután fél 5-ig leszek bent, utána hazajövök a páromhoz, a saját kis kuckómba. Engem már ezzel megvettek kilóra. :) Mert a legjobban talán attól rettegtem, hogy hónapokra be kell költöznöm egy idegen helyre, idegen emberek közé, elválasztva a saját környezetemtől.
Sok mindent fogunk csinálni, lesz egyéni-és csoportterápia, zeneterápia, pszichodráma, mozgásterápia, szóval lesz elfoglaltság. Nagyon bizakodó vagyok. Nem merek előre dicshimnuszokat zengeni, de maradjunk annyiban, hogy szimpatikusnak tűnnek, nem beszélve arról, hogy végre lesz kerete a mindennapjaimnak, nem itthon fogok kallódni, hanem kialakul a napirendem, és még segítséget is kapok. Reméljük a legjobbakat! :)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik. Kíváncsi vagyok a beszámolódra. Remélem fogsz írni majd milyen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglátjuk, mennyire lesz a dolog titoktartásos, de amiről tudok, arról mindenképpen beszámolok! :)

      Törlés
  2. Jól lemaradtam az utóbbi napokban-hetekben, hogy nem tudtam annyit gépezni. :-( nagyon sajnálom, hogy megint egy nehezebb periódust éltél/élsz meg :-( viszont nagyon büszke vagyok rád, ahogy küzdesz!!! és ez a terápia biztosan jó lesz, örülök hogy rátaláltatok és bevállalod! Már a leírása is nagyon klassz, plusz az hogy keretet ad a napjaidnak és nem benn fekvős még egy plusz tőlük, szívből kívánom, hogy hasznos legyen /de az lesz, tudom/!!!!!! <3
    kíváncsi leszek én is hogyan telnek majd a napok, blogolj majd róla! igyekszem követni! :-)
    és szupi a tetkó! ;-)

    VálaszTörlés