2014. augusztus 2., szombat

Eddig bírtam




 Idézet egy korábbi bejegyzésemből:

"Az igazi gond tehát akkor van, amikor elveszítem az önkontrollt. Nagyon félek, hogy egy ilyen alkalommal tényleg megteszem. Félek, mert nem akarom feladni, de amikor kiborulok, már nem önmagam vagyok, és nem hallok semmi mást, csak azt, hogy Mr. Öngyilkosság teljes hangerővel ordít a fülembe: „fuss, menekülj, te rakás szerencsétlenség, szabadítsd meg a világot önmagadtól…”

Sajnos bekövetkezett. 2014. július 31-én, délután 4 órakor legyőztek a démonok. Egy veszekedés folyamán olyan állapotba kerültem, amilyenbe már nagyon régen. Hisztérikusan, sikítozva zokogtam, és úgy éreztem, eddig tartott az életem. Onnantól kezdve, hogy kirohantam innivalóért, már nem voltam önmagam. Tíz erős nyugtatót vettem be, azért nem többet, mert elfogyott a pohárból az ital, és nem mertem kimenni egy újabbért, nehogy apu kiszimatolja, mit csinálok. És erőm sem volt hozzá. Érdekes módon amikor lenyeltem őket, abban a percben elmúlt a hangos zokogás, és furcsa nyugalom telepedett rám. Csak az lüktetett a fejemben, hogy végre volt erőm megtenni, és most már minden rendben lesz. Az ágyamba kuporodtam, és hüppögve vártam. Magamhoz öleltem a kedvenc plüssmacimat, aki tizenöt éve mellettem van, látta a mosolyokat, a könnyeimet, az összes aktuális páromat. Az agyam mintha szándékosan kizárta volna a szeretteimet, hogy ne gondoljak rájuk, mert akkor meghasad a szívem. Egyedül az egyik, nemrég írt dalom járt a fejemben, halkan, távolról, tompán. Aztán anyu hazaért, és amikor megkérdezte, bevettem-e a gyógyszereimet, nem tudtam letagadni. Először azt hitte, hülyéskedem, még vagy háromszor megkérdezte, komolyan bevettem-e őket. Végül amikor szembesült vele, hogy tényleg, azonnal mentőt hívott. Bevittek a toxikológiára, ahol gyors vizsgálaton estem át, ami után közölték, hogy a gyógyszerek felszívódtak a szervezetemben, ezért nem kell gyomormosást alkalmazniuk. Csak befektettek az egyik kórterembe, és éjszakára bent tartottak megfigyelésre. Szédültem, és elmosódtak előttem a képek. Aztán sokat aludtam.
Másnap kiengedtek. Voltak még utóhatások szédülés, fejfájás és tompaság képében.

Nem akarok hazudni. Néha úgy érzem, megbántam. Néha azt bánom, hogy nem maradtam ott. Lehet ítélkezni, amiért gyáva voltam és gyenge. De nem voltam magamnál, és sajnos képtelen voltam kontrollálni magam.
Le kellett írnom, mert ez is idetartozik, és nem hallgathatom el, megtörtént. Nem merek fogadkozni, hogy többet nem csinálok ilyet, de mindent megteszek, hogy ne jussak el még egyszer ebbe az állapotba, és ne győzzenek le a démonok.

Ma tündérekkel álmodtam. Gyönyörű tündérekkel, mezőn szaladgálással, elvágtázó őzekkel, nyugalommal. Talán ez jót jelent...

2 megjegyzés:

  1. Drága kislányom!Én amióta kamasz korba léptem, vágytam arra, hogy legyen egy édes kislányom, és a Jóisten megajándékozott veled! Amikor először a karomba adtak, és megláttam az édes kis arcocskádat, azóta imádlak! Nem tudod elképzelni, mit éreztem , amikor tudatosult bennem, hogy bevetted a gyógyszereket!Az dübörgött az agyamban, Istenem, nem veszíthetem el az én drága kislányomat, és szerencsére nem lett tragédia belőle !Én hiszek abban, hogy meggyógyulsz, és átéled az élet ezer csodáját, ami vár rád. Te egy kedves, tehetséges, szeretetre méltó ember vagy, akit nagyon sokan szeretünk,ezt sose feledd! nélküled szegényebb lenne a világ! Szeretlek drágaságom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Nagyon köszönöm, amiket írtál, szeretlek!

      Törlés