Ja meg depresszió is

Folynak a kezelések. Továbbra is változékony a hangulatom, és törékeny a világom. Sok bennem a kérdés, rettegek attól, hogy megint munkába kellene állnom valahol, amikor a legkisebb hülyeség képes kiborítani.

A legutolsó kezelésen gyakorlatilag megerősítették, hogy nem csak Borderline zavarom van, hanem velem született depresszióm is. Mondjuk rajta van a papíromon ez a diagnózis is, de a különféle beszélgetések alatt ez még inkább egyértelművé vált. Ugyanis: mint már írtam, a borderline esetében szélsőséges hangulatingadozások, labilis állapotok vannak jelen, DE. A terápián elmondták, hogy a borderline-betegek minden esetben meg tudják fogalmazni, épp mi váltja ki azt, hogy az egyik szélsőségből a másikba esett. Legyen az akármilyen hirtelen, legyen akármilyen apróság, de meg tudják mondani. Ellenben aki, idézem, „biológiailag kódolt” depresszióval küzd, nála indokolatlanul jönnek a mélypontok. Egyszer csak összeesik belül, és nem tudja elmondani, miért. Csak úgy ébred, és ott van. Talán írtam is egy korábbi bejegyzésben, hogy ez nálam is évek óta fennáll. Hogy egyszer csak felébredek, indokolatlanul rosszul érzem magam, és ez hetekig, hónapokig tart. Máskor viszont meg tudom mondani, milyen utolsó csepp, milyen történés lökött be a szakadékba. A terápián azt mondták, előfordul, hogy ez a két betegség egyszerre van jelen valakiben. Így jártam. Jó, nem mintha ezzel újat mondtak volna nekem, tehát nem úgy kell elképzelni, hogy Dórika ül a terápián, az okos nénik előterjesztik a fentieket, és Dórika megvilágosodik, hogy „jééééé, tényleg, nekem ez is a bajom!” Eddig is sejtettem, csak érdekes volt hallani, hogy a tünetek miképp különülnek el a két állapotban.

A kezelések hétfőnként vannak, és mindig nagyon kifárasztanak érzelmileg-idegileg, pedig csak beszélgetés van, és gyakorlatok. Mégis, úgy érek haza, hogy a szám száraz, a fejem zsibbad, és nem akarok senkivel sem beszélgetni. A keddi napokat a négy fal között kell töltenem, mert röhejesen hangzik, de kell egy egész nap, hogy kipihenjem és megemésszem. :S Az első terápia utáni napon csúnyán kiborultam, egy több órás sírógörcs keretében. A második utáni napon programom lett volna, de olyan voltam, mint egy élőhalott, és le kellett mondanom. Most volt a harmadik, tegnap már meg sem próbáltam kimozdulni. Fel sem öltöztem, egész nap hálóingben voltam, és sokat aludtam.
Mondták, hogy nehéz lesz.
HOGY A FRANCBA VÁLLALJAK MUNKÁT ILYEN ÁLLAPOTBAN?!

Ma nagyon-nagyon nincs jó napom. Nyűgösen ébredtem, legszívesebben összetörnék valamit, agresszív és ideges vagyok. Vissza is bújok az ágyba… pedig munkát kellene keresnem, hirdetéseket néznem, önéletrajzokat küldenem, de nem akarok, nem akarom, hogy munkáltatók hívogassanak, nem akarok telefoncsörgést hallani, nem akarok állásinterjúra menni, nem akarok élni sem…
Az ágyamat akarom.